Brit választások - Ötezer brit vállalat nyílt levélben támogatja a jelenlegi kormányt

Több mint ötezer brit kis- és középvállalat vezetői nyílt levélben álltak ki hétfőn a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció gazdaságpolitikája mellett, kockázatosnak nevezve az esetleges kormányváltást a május 7-i parlamenti választások után.

brit parlamentA levél szerint, amelyet a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt hétfői kiadásában, a Konzervatív Párt vezette brit kormány őszinte elkötelezettséggel törekszik az üzletbarát környezet fenntartására Nagy-Britanniában.

A levél 5025 aláírója szerint a kormánynak az államháztartási hiány csökkentésével, valamint a kamatok és az infláció alacsonyan tartásával sikerült mozgásba hoznia a brit gazdaságot.

A kis- és középvállalatokat segítették emellett az adócsökkentésre, a bürokrácia visszaszorítására, a foglalkoztatási jogszabályok egyszerűsítésére és banki hitelezés beindítására tett kormányzati lépések is - áll a nyílt levélben.

Az aláírók szerint az általuk képviselt kis- és középvállalati szektor naponta átlagosan ezer új munkahelyet hozott létre a brit gazdaságban azóta, hogy a jelenlegi koalíció 2010-ben kormányra került.

A levél szerzői - akiknek vállalatai összesen csaknem 100 ezer munkavállalót foglalkoztatnak - közölték: azt szeretnék, ha David Cameron miniszterelnök és George Osborne pénzügyminiszter esélyt kapna arra, hogy "végigvihessék, amit elkezdtek".

A nyílt levelet aláíró vállalatvezetők szerint egy esetleges mostani kormányváltás túl nagy kockázatot jelentene, és semmivé tenné az elmúlt öt évben elvégzett jó munkát.

A brit üzleti élet vezetői nem először adtak hangot aggályaiknak a kormányváltás és a gazdaságpolitikai fordulat lehetősége miatt.
A hónap elején a Nagy-Britanniában működő legnagyobb hazai és nemzetközi vállalatok első számú vezetői is nyílt levélben fejtették ki azt a véleményüket, hogy ha a május 7-i parlamenti választásokon "irányváltás" történne, az munkahelyeket sodorna veszélybe, elriasztaná a beruházókat, és így a gazdasági kilábalást is kockára tenné.

A levelet, amelyet annak idején szintén a The Daily Telegraph közölt, 103 üzleti vezető írta alá, köztük olyan óriáscégek vezérigazgatói, mint a BP olajipari konglomerátum, a Costa Coffee és a Pizza Express étteremhálózatok, vagy a Bloomberg pénzügyi információszolgáltató és médiacsoport.

Az aláírók szerint - akiknek cégei közül harminc szerepel a Londoni Értéktőzsde legnagyobb tőkeértékű vállalatai alkotta FTSE-100-as, illetve FTSE-250-es indexekben - a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának eredményeként a brit gazdaság tavaly gyorsabban növekedett, mint a világ többi nagy ipari gazdaságai közül bármelyik. A cégvezetők hangsúlyozták, hogy vállalataik a most véget érő kormányzati ciklusban összesen 1,85 millió új munkahelyet teremtettek Nagy-Britanniában.

Sem a hétfői, sem a néhány héttel korábbi nyílt levél nem említi a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt nevét, ám egyértelmű, hogy a vállalatvezetők a Labour gazdaságpolitikai terveivel kapcsolatban fogalmazták meg aggályaikat, mivel a Konzervatív Párton kívül csak a Munkáspártnak van reális esélye arra, hogy a jövő heti választások után kormányt alakíthasson.

Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője nem titkolja, hogy ha pártja májusban kormányra kerül, a vállalkozói és a pénzügyi szektorokra róna többletterheket. Miliband tervei szerint a munkáspárti kormány 50 százalékra emelné az évi 150 ezer fontnál (63 millió forintnál) többet keresők személyi jövedelemadó-kulcsát, és a Labour programjában szerepel a társasági adó visszaemelése is 21 százalékra a jelenlegi 20 százalékról.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com