Burka betiltása erőszak és a nők elnyomása egy brit újságíró szerint

Atif Rashid brit újságíró a kanadai Qébec tartományban hozott burkatilalommal kapcsolatban fejtette ki nézeteit.

A szerző döbbenetes dolgokat írt, a véleményét oda vezette le, hogy a burka betiltása egyenlő a nők elnyomásával és a fasizmussal.



Az újabb és újabb szexuális zaklatási botrányok napvilágra kerülése után az ember elgondolkozik, hogy vajon a hatóságok és a hatalomban lévők miért gyötrik a nőket öltözködésük miatt?" – írja a cikk elején Rashid. Ez alatt természetesen a burkát érti, amely a nyugatiak számára a nők elnyomásának a jelképe.
"Mindenkinek joga van azt viselni, amit csak akar, és ebben a burka sem különbözik" [a többitől – a szerk.]"



Azonban a legtöbb nő általában nem önként veszi fel a burkát, hanem a férfiak kötelezik rá.
Ezután Rashid úgy folytatja a gondolatait, hogy a "burka és a burkini franciaországi betiltása valójában "erőszak és elnyomás a nők szabadságának, biztonságának és az átláthatóságnak a nevében". A burka betiltása nézetei szerint egyenesen „fasiszta” és „intoleráns gyakorlat”.

Ezzel a rendelettel Québec azt kockáztatja, hogy széthasad a közösség, emellett lerombolja a toleranciát és a más vallások iránti megértést" -– fenyeget a szerző.



Rashid okfejtése alapján az elfátyolozott arc a belső tartás külső jele és az erkölcsösségnek, amelyre a nők Szűz Máriát utánozva törekednek, ahogyan a Koránban is meg van írva.  
"Miközben a muszlim nőket törvénnyel korlátozzák abban jogukban, hogy milyen ruhát viselhetnek, más nők szexuális erőszak áldozatai lesznek, amelyet olyan férfiak követtek el, akik elvesztették tisztességüket és ugyanúgy használják kifogásként áldozataik ruháját"

Azaz, hogy túl kihívó ruhát viseltek. A megoldás pedig az iszlám, mert ott a nőket, főleg az anyákat tisztelettel veszik körül.

Ezért „ha tisztelni akarod a nőket, jobb, ha áttérsz az iszlámra". Azaz a nőket el kell fátyolozni, hogy az aljas férfiak ne gerjedjenek rájuk.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com