CIA-kínvallatás - London részleteket kér Washingtontól a brit szerepről

A CIA kínvallatásaiban játszott esetleges brit szerepről kér részletes információkat Washingtontól a londoni parlament illetékes bizottsága.

CIA2Sir Malcolm Rifkind volt brit külügyminiszter, az alsóház hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a bizottság azokra a részletekre kíváncsi, amelyek az amerikai szenátus által a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vallatási módszereiről összeállított, minap ismertetett jelentésből brit kérésre kimaradhattak.

A Downing Street a szenátusi jelentés nyilvánosságra hozása után elismerte, hogy a brit kormány "módosításokat kért" a jelentésben.

Arról, hogy e kérés pontosan mire vonatkozott, a brit miniszterelnöki hivatal illetékese nem tért ki. A brit sajtó egybehangzó értesülései szerint azonban Nagy-Britannia "intenzíven lobbizott" Washingtonban a világszerte felzúdulást keltő szenátusi jelentés ismertetése előtt, hogy legalább a jelentés rövidített, nyilvános összefoglalójából maradjon ki a brit külső hírszerzés (MI6) és az elhárítás (MI5) szerepe a terrorgyanúsítottak vallatásában.

A nyilvános változatban egyetlen szó sem esik az MI6 és az MI5 szerepéről, sőt az Indiai-óceán közepén fekvő, brit fennhatóságú Diego García szigetéről sem, amelyről pedig évek óta köztudott - ezt az előző brit kormány is elismerte -, hogy ott terrorgyanúsítottakat titokban fogságba szállító amerikai repülőgépek szálltak le.

Rifkind a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: az általa vezetett alsóházi bizottság a szenátusi jelentés nyilvános összefoglalójából esetleg "kiszerkesztett" részletek átadását kérte az Egyesült Államoktól, mert szeretne egyértelmű képet kapni arról, hogy voltak-e ebben a változatban olyan - végül kihagyott - utalások, amelyek a kínvallatásokban játszott brit szerepről szolgálnak részletekkel.

Hozzátette: ha brit hírszerzési illetékesek jelen voltak terrorgyanúsítottak kínvallatásán - ahogy azt több egykori gyanúsított egybehangzóan állítja -, akkor e brit illetékesek bűnrészesek ezekben a kínzásokban. Sir Malcolm szerint ez "az alapvető brit normákat sértené".

Rifkind szerint ha az ő bizottságának valamely vizsgálati jelentéséből próbálna a brit miniszterelnök "kiszerkeszteni" potenciálisan kínos részleteket, "azt elutasítanánk, sőt hatalmas és nyilvános felhajtást csinálnánk az ügyből".

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint a Scotland Yard tanúként már kihallgatta Jack Straw-t, a Munkáspárt vezette előző brit kormány volt külügyminiszterét egy líbiai terrorgyanúsított - az azóta megdöntött Kadhafi-rezsim egyik fő ellenzéki aktivistája, Abdel-Hakim Belhadzs - ügyében, akit terhes feleségével együtt még 2004-ben vettek őrizetbe Thaiföldön a CIA ügynökei, és Diego Garcíán át visszaszállították Líbiába, ahol mindkettőjüket kínvallatásnak vetették alá. Belhadzs jogi képviselői szerint a brit közreműködést Jack Straw személyesen hagyta jóvá.

A brit lap értesülése szerint a Scotland Yard elküldte az ügy aktáit az angol-walesi ügyészi hivatalnak, és jövőre születhet döntés az esetleges vádemelésről.

Az MI5 akkoriban meg volt győződve arról, hogy a Belhadzs vezette ellenzéki milícia szoros kapcsolatban állt az al-Kaida terrorhálózattal.

Belhadzs a líbiai fordulat után az átmeneti tripoli vezetés katonai tanácsának elnöke lett.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com