Ebola - Felülvizsgálják a brit szűrési rendszert, nincs újabb beteg

Felülvizsgálják a brit egészségügyi hatóságok a nagy-britanniai repülőtereken nemrég bevezetett ebolaszűrési eljárást, miután szerdán kiderült, hogy az ebolafertőzéssel Londonban kezelt brit ápolónőt a betegség már jelentkező tünetei ellenére továbbengedték a londoni Heathrow repülőtéren.

ebolaAz ebolagyanúval vizsgált másik két brit páciensről szerdára bebizonyosodott, hogy nem a súlyos nyugat-afrikai járványt okozó vírustól betegedtek meg.

Pauline Cafferkey skót ápolónőről, aki a hét végén tért vissza casablancai és londoni átszállással Glasgow-ba az ebolajárvány sújtotta Sierra Leonéból, hétfőn állapították meg, hogy a betegségben szenved, miután a fertőzés kezdeti tüneteivel jelentkezett a hatóságoknál.

Kedden különleges biztonsági intézkedések közepette átvitték a londoni Royal Free kórházba. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

Az első információk szerint az ápolónő, aki a Save the Children nevű, beteg gyermekeken segítő jótékonysági szervezet munkatársaként dolgozott a járványövezetben, hazatérése időpontjában még jól volt. A szerdai brit sajtó egybehangzó beszámolói szerint azonban már a Heathrow repülőtéren felállított szűrőállomáson jelezte, hogy nem érzi jól magát.

Ezután hétszer is megmérték a lázát, de végül felengedték a British Airways légitársaság Glasgow-ba tartó járatára, amelyen vele együtt 72-en utaztak.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője szerdán a BBC-vel közölte, hogy a hatóságok felülvizsgálják a szűrési rendszert, és ha szükségesnek bizonyul, módosítják az eljárást.

A legnagyobb brit repülőtereken - köztük a londoni Heathrow-n is, ahol a beteg ápolónő vasárnap este átszállt a Glasgow-ba tartó járatra - október közepe óta szűrik a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkezőket.

Sally Davies, az angol-walesi tisztifőorvos szerdán a BBC-nek elmondta: a Sierra Leonéból hazatért skót ápolónőt is megvizsgálták a Heathrow-n működő szűrőállomáson, testhőmérsékletét is megmérték, de nem észlelték a fertőzés tüneteit.

Pauline Cafferkey azonban már a szűrővizsgálat után, a glasgow-i járat indulására várva úgy érezte, hogy láza van, ezért visszament a szűrőállomásra, és félóra alatt még hatszor megmérték a lázát.

Sally Davies megfogalmazása szerint az ápolónő testhőmérséklete ekkor is "a repüléshez megfelelő sávban" volt.
A tisztifőorvos hangsúlyozta: a brit lakosságot fenyegető fertőzési kockázat az ebolavírus nagy-britanniai megjelenése után is "elhanyagolható", mivel az ebolát "nagyon nehéz elkapni" másoktól.

A brit hatóságok mindenesetre továbbra is folyamatosan keresik azoknak a járatoknak az utasait, amelyeken Pauline Cafferkey hazautazott Sierra Leonéból. Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) szerdai közleménye szerint a Casablanca-London járat 132 utasának harmadával, a London-Glasgow járat utasainak "több mint a felével" sikerült felvenni a kapcsolatot.

Szerdán bejelentették azt is, hogy negatív lett minden lelete annak a két további brit páciensnek, akit a héten ebolafertőzés gyanújával kezdtek vizsgálni. Mindketten szintén a nyugat-afrikai járványövezetből tértek haza, és rossz közérzetre panaszkodva jelentkeztek a hatóságoknál, egyikük Glasgow-ban, a másik a délnyugat-angliai Cornwallban.

Pauline Cafferkey az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei. Nagy-Britanniában az ebolavírus négy évtizeddel ezelőtti felfedezése óta eddig soha nem fordult elő behurcolt ebolafertőzés.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com