Fegyveres sétálgatott békésen az utcákon!

Egy pisztollyal fölszerelkezett férfi sétálgatott egy angliai kisvárosban, Much Wenlockban. Megfenyegetett két rendőrt is.

Rendőröket hívtak ki a férfira, aki békésen sétálgatott az utcán, kezében a lőfegyverrel, s közben nyugodtan cigarettát szívott. Amikor viszont meglátta, hogy útját állják, megpróbált egy házba bemenekülni. Ekkor az egyik rendőr egy lövést adott le, amely nem talált.

Kép: Daily Mail. Kép: Daily Mail

Ezután egy kutyát is rászabadítottak, aki megragadta a fegyverest, és így sikerült letartóztatni a férfit.

Az 50-es éveiben járó illetőt virágvasárnap vették őrizetbe a malinsgate-i rendőrkapitányságon. Azóta kiderült, hogy mentális problémákkal küszködik, ezért továbbra is fogva tartják. A kézifegyvert egyelőre vizsgálják, működött-e.

Galéria


Egy megriadt szülő, a 37 éves Jane Shepherd készítette az itt látható képeket, amikor a fegyveres elhaladt a háza előtt. A háromgyermekes anyuka elmondta, nyolcéves kisfia és barátai éppen hóembert építettek odakint, amikor megjelent a férfi.

"Rendőrök érkeztek rohanvást, és azt kiáltozták, hogy azonnal jöjjenek be," mondta. "Egy fegyvert tartó ember van odakint - mondta nekem a fiam, de én először nem is hittem neki. Gondoltam, az áprilisi tréfa idén korán jött. De aztán kinéztem az ablakon, és azonnal láttam, hogy a fiam nem viccel."

"Rálőttek, amikor fölemelte a pisztolyt. Nem is értettem a helyzetet, mert úgy sétálgatott, mint akinek ez teljesen természetes lenne."

"Megérkeztek a felfegyverzett rendőrök, akik rálőttek, de nem találták el. Aztán ráküldték a kutyát. Csoda, hogy senki sem sérült meg, amikor úgy hadonászott a fegyverrel, mint valami játékszerrel."

A rendőrségi szóvivő elmondta, nem történt személyi sérülés az eset után, miután a rendőrkutyának sikerült leteperni a férfit. A fegyver azóta vizsgálat alatt áll, hogy kiderítsék, mire lett volna képes, ha használják.

 

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com