Jövő szeptemberben szavaznak a függetlenségről a skótok

2014. szeptember 18-ára írta ki a népszavazást Skócia függetlenségéről a skót kormány - jelentette be csütörtökön a kabinet feje az edinburghi parlamentben.


skócia

Az eddig is ismert volt, hogy a népszavazást jövőre tartják, de a pontos dátumot csak most ismertette Alex Salmond.
A skót kormányfő az időpontot bejelentő felszólalásában "történelmi napnak" minősítette a referendum dátumát.
A brit és a skót kormány tavaly októberben aláírt megállapodása alapján a népszavazáson egyetlen, egyszerű választást lehetővé tévő kérdésre kell majd válaszolni, amely úgy szól, hogy a skót választók akarják-e hazájuk függetlenné válását, vagy sem. A szavazólapon egy "igen" és egy "nem" választ lehet majd bejelölni.

Salmond, a Skóciát a 2011. májusi tartományi választások óta parlamenti többségben kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője tavaly januárban hirdette meg hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást kíván tartani függetlenségéről.
A referendum éve jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó sokszoros túlerőben lévő haderejére.

Ezt a skót történetírás az angol hódítási kísérletek ellen folytatott háborúk legnagyobb skót katonai diadalaként tartja számon.
A két királyság hivatalosan végül csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által kölcsönösen szentesített uniótörvények alapján egyesült.

A skót kormány által meghirdetett népszavazáson ennek a három évszázados uniónak a sorsáról kell majd dönteni.
Az elszakadást pártolók esetleges sikere számos nagy horderejű érdekütközés lehetőségét vetíti előre.
Salmond a referendumot meghirdető tavalyi januári bejelentésében közölte például, hogy Skócia területén a függetlenné válás után nem lehetnének nukleáris fegyverek.

Ez elvileg azt jelentené, hogy a brit nukleáris csapásmérő erőt hordozó tengeralattjárók, amelyek jelenleg Skóciában állomásoznak, többé nem köthetnének ki a brit királyi haditengerészet skóciai támaszpontjain.
Skócia emellett igényt tart az északi-tengeri olaj- és földgázmezők brit szektorában kitermelt nyersanyagokra is; ez a függetlenségi mozgalom kampányának egyik alapeleme.
A hivatalos londoni álláspont szerint azonban Skócia gazdaságilag ezzel együtt is meglehetősen rosszul járna a kiválással, és ez a brit kormány egyik fő érve a skót függetlenség elleni kampányban.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com