Muszlim nevelőszülőkhöz kényszerítették az 5 éves keresztény kislányt

Egy állami gondozott ötéves keresztény kislányt a hatóságok valami okból muszlim nevelőszülőknek adták. Az eset Londonban történt a többségében muszlimok lakta Tower Hamlet negyedben.

A gyerek csak hat hónapot töltött a nevelőszülőknél, de ezalatt súlyos trauma érte a kislányt. Fél év után a gyerek sírva könyörgött a szociális munkásnak, hogy ne küldje vissza a muszlim nevelőszüleihez.



A kislány elmondta milyen lelki megrázkódtatásokon ment keresztül. Miután odakerült, arabul kellett tanulnia, mert a családban senki sem beszélt angolul és a felnőttek ezt követelték tőle.

A kislány elmesélte azt is, hogy a nevelőszülők elsőként azonnal elvették a nyakában lógó keresztet. Egyszer pedig a kedvencét, carbonara spagettit akart enni, akkor közölték vele, hogy nem kaphat, mert a rajta lévő sonka disznóhúsból van, amit tilos fogyasztani.

 

A gyerek agyát végül annyira átmosták, hogy mikor elkerült onnan, az anyjának azt mondta, hogy a karácsony és a húsvét ünnepe baromság, az európai nők pedig mind alkoholisták.

Később kiderült az önkormányzatnál súlyos hibát vétettek, mikor muszlim nevelőszülőkhöz adták a kislányt. A jogszabályok alapján ugyanis kötelességük figyelembe venni a gyerek származását, vallását és kulturális hátterét. Ebben az esetben pedig ezt nem tartották be. A kislány anyja pedig elborzadt, mikor megtudta, hogy muszlim nevelőszülőkhöz került a gyereke.



Egy ötéves fehér lánnyal történt ez. Itt született, angol az anyanyelve, imádja a focit és brit útlevele van. Megkeresztelték, mégis ez történt vele, szörnyű" – mondta a család egyik ismerőse, aki szerint a gyereket súlyos trauma érte. „Erővel elszakították a családjától. Olyan környezetre van szüksége, ahol biztonságban, és szeretve érzi magát. Ehelyett egy idegen és ismeretlen világba szorult. Ez nagyon ijesztő egy kisgyermek számára” 

A gyereket személyiségi okokból nem nevezték meg a hatóságok. Azonban az tény, hogy az idegen körülmények nagyon megviselték. Elmondása szerint a nevelőszülei mindig burkában mentek csak ki az utcára.



Az állami ellenőrzések során végül súlyos mulasztásokat fedeztek fel az önkormányzatnál, emiatt történhetett meg a fenti eset.

A helyi hatóságoknak kötelessége ellenőrizni, hova is helyezik el a gyerekeket. A legjobb helyet kell megtalálni számukra, hogy a kellő ütemben tudjanak fejlődni" – írta közleményében a brit oktatási tárca.

Az önkormányzati szóvivő nyilatkozni nem akart a nagy port kiváltó ügyben. Általánosságban azt mondta, hogy minden esetben a kiskorúakat a hozzájuk legjobban illő nevelőszülőkhöz próbálják meg elhelyezni, a dadákat pedig folyamatosan oktatják.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com