Nem kötelezhetők munkára a keresztények vasárnap a londoni fellebbviteli bíróság szerint

A londoni fellebbviteli bíróság elismerte a keresztények jogát arra, hogy vasárnap pihenőnapot tartsanak - írta a Christian Today brit keresztény hírportál.

Londonban Celestina Mba szociális munkás fordult bírósághoz amiatt, hogy elbocsátották a munkahelyéről, miután vallási okokra hivatkozva nem akarta vállalni a vasárnapi szolgálatot.

ojsfor

A munkaügyi bíróság korábban visszautasította a nő keresetét azzal az indokkal, hogy nem minden keresztény tartja pihenőnapnak a vasárnapot, így ez nem tekinthető a vallás alapvető elemének, annak ellenére sem, hogy a tízparancsolatnak is része.

A fellebbviteli bíróság azonban Celestina Mbának adott igazat és elismerte, hogy a vasárnapot több millió keresztény a pihenés napjának tartja, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A bíróság egyúttal kimondta, hogy a munkáltatóknak meg kell találniuk az egyensúlyt az üzleti érdekeik és az alkalmazottaik vallási szokásai között.

A londoni keresztény jogi központ vezetője, Andrea Minichiello Williams üdvözölte a döntést, kijelentve: a bíróságok végre kezdik jobban megérteni, hogy mit jelent kereszténynek lenni.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com