Rendőrségi ügy lett az első randiból

Dühös lett a férfi, amiért a barátnője nem akarta kifizetni a saját italát, ezért ellopta a telefonját.blackberry-girl-nails-phone-red-favim-com-121605
Nem ez volt élete első randevúja Kishore Nimmalanak, de az biztos, hogy erre örökké emlékezni fog, ahogy Fakhara Sultanara is, akivel az interneten ismerkedett meg a 32 éves férfi.

Az Angliában érő pár, az online ismerkedés után, végre találkozott, hogy egy ital mellett kellemes estét töltsenek együtt, ám ennek a randevúnak a rendőrség vetett véget.

A jónak indult találkozó, ugyanis döbbenetes eseménybe fordult át, amikor fizetésre került a sor. A számlán igencsak magas összeg, 54 font (19 ezer forint), szerepelt. Kishore úgy gondolta, hogy Fakhara kifizeti a maga részét, ám a nő ragaszkodott ahhoz, hogy az első randevún a férfi dolga állni a számlát.

A Kishore ezzel azonban nem értett egyet, és követni kezdte a bárból kisétáló nőt, akit az utcán kezdett inzultálni. Fakhara egy idő után elővette a BlackBerryjét, hogy felhívjon valakit. A férfinak ekkor támadt az ötlete, hogy kikapja a nő kezéből a készüléket, és elszalad vele.

Fakhara ezután sikoltozva vette üldözőbe a korábbi randipartnerét. Az szituációnak két rendőr is a szemtanúja volt, akik szintén rohanni kezdtek a tolvaj után, aki időközben elhajította a drága készüléket.

Amikor a rendőröknek sikerült elcsípniük a tolvajt, az azzal védekezett, hogy nem akarta megtartani a BlackBerryt, csak ezzel akarta rávenni a nőt, hogy fizesse ki a számla ráeső részét. A rendőröket ez nem érdekelte, úgyhogy a férfinak bíróság elé kell állnia.

(Forrás: webbulvár.hu)

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com