Theresa May: maradéktalanul végre kell hajtani a brit nép "utasítását"

May a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak írt cikkében - amelyben az írás főcíme szerint azt fejti ki, hogy miért nem engedi "elszabotálni" a brit nép döntését a Brexitről - első ízben és közvetlenül reagál a londoni felsőbíróság azon minapi döntésére, hogy a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválásával.

Az 50. cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - Nagy-Britannia kilépési folyamatát az EU-ból. A brit kormány terve szerint London az idén már nem, de legkésőbb a jövő év első negyedének végéig bejelenti a cikkely aktiválását, a felsőbírósági végzés azonban kérdésessé tette ezt a menetrendet. Theresa May mindazonáltal megerősítette vasárnapi cikkében, hogy a kormány a legfelsőbb bíróságnál megfellebbezi a londoni felsőbíróság végzését.



A brit kormányfő szerint ez pusztán eljárásjogi vitának tűnhet, ám valójában fontos alapelvről van szó: a parlament szavazott arról, hogy a brit EU-tagságról szóló döntést a népre kell bízni, "a nép pedig hallatta hangját ebben a kérdésben, mégpedig határozottan".

A brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazáson a részvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Vasárnap közölt cikkében Theresa May úgy fogalmaz: most a kormány felelőssége "ennek az utasításnak a maradéktalan végrehajtása", és a nép döntését azoknak a parlamenti képviselőknek is el kell fogadniuk, akik sajnálkoznak a referendum eredménye miatt. A múlt csatáinak újbóli megvívása helyett arra kell összpontosítani a figyelmet, hogy az ország miként tudja egységesen "a lehető legtöbbet kihozni" a Brexit jelentette "nagy össznemzeti lehetőségből" - írta a brit miniszterelnök.

A legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt vezetője azonban közölte, hogy pártja csak erős feltételekkel lenne hajlandó megszavazni a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválását, ha a legfelsőbb bíróság is úgy dönt, hogy ehhez törvényhozási jóváhagyás kell. Jeremy Corbyn a Sunday Mirror című vasárnapi baloldali brit lapnak nyilatkozva kijelentette: a Munkáspárt első számú feltétele az, hogy a brit gazdaságnak a kilépés után is teljes hozzáférése legyen az EU egységes belső piacához. Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az egységes uniós piachoz - ahogy azt a brit üzleti szféra is folyamatosan követeli -, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May többször hangoztatott véleménye szerint viszont az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

A Sunday Mirror hangsúlyozza kommentárjában, hogy a kormányzó Konzervatív Pártnak mindössze 12 fős többsége van az alsóházban, és ha a kormánypárt Brexit-ellenes "lázadói" szövetkeznek az ellenzékkel, és a kilépési folyamat megkezdésének kérdésében a kormány ellen voksolnak, aligha lenne elkerülhető az előre hozott parlamenti választás.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com