Times-felmérés: az amerikaiaknak még mindig fontos a "különleges viszony" Nagy-Britanniával

A The Times megbízásából elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által hétfőn ismertetett felmérés szerint az amerikaiak 61 százaléka "nagyon fontosnak", 27 százalékuk "valamelyest fontosnak" tartja a különleges brit-amerikai viszony fenntartását, vagyis az amerikai közvélemény csaknem kilenctizede tulajdonít jelentőséget a kiemelt kétoldalú kapcsolatoknak.

Mindössze egy százalék válaszolt úgy, hogy számára egyáltalán nem fontos ez a viszonyrendszer.



A The Times által megrendelt felmérésre az adta az alkalmat, hogy hétfőn került a brit parlament elé egy petíció, amelynek kezdeményezői követelik Donald Trump amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívásának visszavonását. Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan a brit uralkodó vendégei, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen invitálás. A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében múlt havi washingtoni látogatásán.

A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás kezdeményezői szerint azonban Trumpot nem lenne szabad állami látogatásra meghívni, mivel ez "kínos helyzetbe hozná" II. Erzsébet királynőt. A petíció szerint az amerikai elnököt "a nőkkel szemben tanúsított, alaposan dokumentált megvető magatartása és közönségessége alkalmatlanná teszi arra, hogy Őfelsége fogadhassa".

A petíciót hétfőig 1,86 millióan írták alá. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír. A képviselők azonban legfeljebb véleményt nyilváníthatnak az ügyről, az állami látogatásra szóló meghívás visszavonására nem kötelezhetik a kormányt. London már a múlt héten elvetette a meghívás visszavonásának lehetőségét.

A brit külügyminisztérium nyilatkozata szerint a kormány tudomásul veszi a petíció csaknem 1,9 millió aláírója által kifejezett "erőteljes nézeteket", ám véleménye szerint az amerikai elnököt megilleti az állami látogatás jelentette megtiszteltetés. A The Times hétfőn ismertetett felmérése kitér arra is, hogy Trumpnak meghajlással kell-e majd üdvözölnie a 91 esztendős brit uralkodót.

Az amerikaiak 61 százaléka - az átlagon belül a demokrata szavazók 71 százaléka, a republikánusok 58 százaléka - tartaná ezt illendőnek. Sok amerikai mindazonáltal nem követi szoros figyelemmel a brit kormány és az uralkodóház személyi összetételét. A megkérdezettek 9 százaléka vélte úgy, hogy még mindig a tíz éve leköszönt Tony Blair a brit kormányfő, 4 százalékuk úgy tudta, hogy a négy éve elhunyt Margaret Thatcher a miniszterelnök, 2 százalék pedig Helen Mirren színésznőt nevezte meg az Egyesült Királyság uralkodójaként. Helen Mirren alakította II. Erzsébetet A királynő (The Queen) című filmdrámában és az azonos című színdarabban.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com