Tízezrek ünnepelték a nyári napfordulót Stonehenge ősi köveinél

Tízezrek ünnepelték pénteken a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.

Az ünnepelt, vagyis a helyi idő szerint 4.52 órakor felkelt Nap nem látszott, mivel az eget az inkább késő őszre emlékeztető, pénteken csillagászatilag is megkezdődött brit nyár első napján vastag felhőtakaró borította. A rendőrség által 21 ezer fősre becsült tömeg - druidák, napimádók, egyéb kultikus szerzetek, valamint a több száz busznyi turista - azonban ettől függetlenül karneváli hangulatban köszöntötte a hajnalt az év legrövidebb éjszakájának végén, dacolva az október végére jellemző hideggel és az időnként eleredő esővel.

Stonehenge


Az ünneplés viszonylagos nyugalomban telt, a rendőrség pénteki beszámolója szerint különösebb rendbontás nem volt, csak "kábítószerrel összefüggő kihágások" miatt vettek őrizetbe 22 embert.
A legalább négyezer évesnek gondolt, 20-30 tonnás kőtömbökből épített világhírű emlékmű az utóbbi négy évtizedben vált a kultikus gondolkodásúak gyülekezőhelyévé június 21. hajnalán. Sokan azok közül, akik itt évről évre összegyűlnek, ezt abban a meggyőződésben teszik, hogy a koncentrikus sziklaköröket egy ősi napimádó szekta építette a nyári napforduló tiszteletére.

A szakértők ezt a lehetőséget sem zárják ki, de az utóbbi évek kutatásai feltárták, hogy Stonehenge valószínűleg nem egyszeri építkezés eredménye, hanem évszázadokon át folyamatosan bővítették, és biztos, hogy hosszú időn át temetkezési helyszínül és zarándokhelyként is szolgált. Építésének pontos célja és ideje azonban változatlanul rejtély a történész szakma előtt, mint ahogy az is, hogy miképp lehetett az akkori technológiával a súlyos sziklatömböket nyugat-walesi lelőhelyükről 150 kilométerre, jelenlegi helyszínükre szállítani és a függőleges oszlopokat vízszintesen összekötő elemeket 8-10 méteres magasságba felemelni.
A Stonehenge melletti napforduló-köszöntés nem volt mindig olyan békés piknik, mint most. Az 1980-as években rendszeresen zavargások robbantak ki a jeles éjszakán a tömeg és a rendőrök között. A legsúlyosabb összecsapás 1985-ben volt, amikor tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket.

A hatóságok akkor 15 évre teljesen betiltották a júniusi napfordulós szertartásokat, és 6,5 kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki minden év június 21-én az emlékmű körül. Az intézkedést csak 2000-ben vonták vissza.
A kultikus összejövetelek csaknem négy évtizede, 1974-ben kezdődtek, amikor néhány százan a tiltás ellenére átmásztak a köveket akkor övező drótkerítésen, és többen közülük - a kitoloncolásukat elrendelő bírósági végzéssel is dacolva - hat hónapig, a téli napfordulóig a helyszínen maradtak.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com