Tunéziai merénylet - Cameron: a létében fenyegeti a Nyugatot az Iszlám Állam

A brit miniszterelnök szerint a létében fenyegeti a nyugati civilizációt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet terjeszkedése, ezért ugyanúgy kell harcolni ellene, mint a kommunizmus ellen a hidegháború idején.

David Cameron a tunéziai merénylettel kapcsolatban a BBC rádiónak hétfőn kijelentette: nem is lenne szabad Iszlám Államként emlegetni ezt a szervezetet, mivel a csoport az iszlám vallás valamilyen eltorzított változatát próbálja érvényesíteni. Cameron szerint sok muszlim is elborzadva hallja, amikor a szervezetet Iszlám Államnak nevezik a híradásokban.

Cameron

A brit kormányfő szerint valójában "mérgező ideológiájú halálszektáról" van szó, amely túl sok fiatal gondolkodásmódjára gyakorol befolyást Európában, Amerikában és Közel-Keleten egyaránt.

A dzsihadista milícia ezért jelent egzisztenciális fenyegetést a nyugati világra - tette hozzá.
Az Iszlám Állam elleni fellépés a jelenlegi nemzedék egészének küzdelme lesz, ebben a harcban minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni - mondta a brit miniszterelnök.

Cameron határozottan cáfolta azt a riporteri felvetést, hogy Nagy-Britannia részéről ez utóbbit nem lehet tapasztalni. A kormányfő kijelentette: a brit légierő az Egyesült Államok után a második legnagyobb kontingenssel vesz részt az Iszlám Állam elleni iraki légi hadműveletekben, és több légicsapást hajtott végre, mint a korábbi iraki konfliktusok idején.

Cameron szerint azonban a legfontosabb eleme ennek a harcnak "a szélsőségesség mérgező narratívájának" felszámolása, mert ez mérgezi meg sokak gondolkodásmódját.

Hozzátette: ugyanúgy, hogy ahogy a kommunizmus elleni küzdelem idején történt a hidegháború alatt, a Nyugatnak most is saját értékeit és narratíváját bevetve kell szembeszállnia ezúttal az Iszlám Állam által vallott ideológiával, miközben "természetesen nem szabad lebecsülni a katonai eszközök szerepét sem".

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "egy rakéta meg tud ölni egy terroristát, de a jó kormányzás tud véget vetni a terrorizmusnak". Ezért van szükség például arra, hogy az iraki kormány a kurdok, valamint a szunnita és a síita iszlám felekezetek érdekeit egyaránt képviselje.

Cameron szerint Szíriában ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, mivel Bassár el-Aszad szíriai elnök az Iszlám Állam terjeszkedésének egyik oka a szunnitákkal szembeni brutális bánásmódja miatt.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com