Újabb parlamenti mandátumot szerzett az EU-ellenes brit Függetlenségi Párt

Megszerezte második parlamenti mandátumát az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.

ukipA párt a délkelet-angliai Kent megye Rochester és Strood nevű választókerületében rendezett csütörtöki időközi választás fő esélyese volt, és a péntek reggel közölt végleges adatok szerint Mark Reckless, a UKIP jelöltje kényelmes többséggel meg is nyerte az alsóházi mandátumot.

Reckless a 2010-es parlamenti választások óta a kormányzó Konzervatív Pártot képviselte ugyanebben a körzetben, de szeptemberben bejelentette, hogy átlépett a UKIP soraiba. Ezután parlamenti mandátumától is megvált, de a saját lemondása miatt kiírt időközi választáson most visszaszerezte azt, csaknem háromezerrel több szavazatot begyűjtve, mint korábbi pártja, a Konzervatív Párt jelöltje. Mark Reckless a leadott 40 ezer voks 42,1 százalékát kapta, a Konzervatív Párt által indított Kelly Tolhurst 34,81 százalékot szerzett.

A jelenlegi formájában két évtizede létező - korábban sokak által csak szélsőséges nacionalista kispártként számon tartott - UKIP a múlt hónapban szerezte meg első képviselői helyét a londoni alsóházban, a mostanihoz hasonló módon. Akkor Douglas Carswell nyerte meg - csaknem 60 százalékos szavazataránnyal - a saját lemondása és átülése miatt kiírt időközi választást a délkelet-angliai Essex megye Clacton nevű kisvárosában.
Carswell 2005 óta képviselte a Konzervatív Pártot, de augusztusban kilépett, és a UKIP tagja lett, mivel nem tartotta elég markánsnak a konzervatívok által az EU-val szemben képviselt álláspontot.

Októberben a Manchester környéki Heywood és Middleton hagyományosan munkáspárti választókörzetében is időközi választásokat tartottak, és ezt is kis híján a UKIP jelöltje nyerte. A választáson végül a Munkáspárt jelöltje győzött, de alig néhány száz szavazatnyi előnnyel, és a UKIP 39 százalékot szerzett, szemben a 2010-es parlamenti választáson ugyanitt elért 3 százalékos eredményével.

A Rochester és Strood választókerületben most aratott győzelem a UKIP harmadik idei diadala, a párt ugyanis májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat is. A májusi voksoláson elért UKIP-győzelemmel első ízben fordult elő 1910 óta - vagyis 104 éve -, hogy nem a két hagyományos nagy parlamenti erő, a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt nyert meg egy országos brit népképviseleti választást.

Brit választási szakértők egybehangzó pénteki nyilatkozatai szerint biztos, hogy a UKIP idei győzelmei nem tükröződnek majd a májusban esedékes brit parlamenti választásokon, amely továbbra is a Konzervatív Párt és a Munkáspárt között fog eldőlni. A BBC által megszólaltatott szakértők szerint ugyanakkor immár az is tény, hogy a UKIP a negyedik országos párttá vált a brit politikatörténet utóbbi évszázadának három hagyományos fő politikai ereje, a konzervatívok, a Munkáspárt és a liberálisok mellett.

A UKIP célja Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból és a külföldi EU-munkavállalók korlátozások nélküli bevándorlásának felszámolása.
A mostani időközi választás előestéjén Mark Reckless politikai vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy a brit EU-tagság megszűnése után a már Nagy-Britanniában tartózkodó uniós munkavállalók is "csak egy meghatározott ideig" maradhatnának, utána távozniuk kellene az országból.

A UKIP előretörése nyomán mindazonáltal a Konzervatív Párt és a Munkáspárt egyaránt egyre élesebb retorikával követeli Brüsszeltől az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak jelentős szigorítását. Az utóbbi hetekben több vezető konzervatív párti tisztviselő - köztük David Cameron miniszterelnök is - egyenes utalásokat tett arra, hogy ha ezt nem sikerül elérni, akkor Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-tagállam - kiléphet az EU-ból.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com