Volt NATO-főtitkárok: a Brexit a nyugat ellenségeit szolgálná

A nyugat ellenségeit szolgálná, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - írta kedden megjelent közös felhívásában a NATO öt volt főtitkára.

A The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapban közölt levelet Peter Carington, Javier Solana, George Robertson, Jaap De Hoop Scheffer és Anders Fogh Rasmussen írta alá.

Brexit

Az atlanti szövetség egykori főtitkárai szerint most, amikor ennyire instabil a globális helyzet, és a NATO éppen azon igyekszik, hogy megerősítse kelet-európai szerepvállalását, rendkívüli problémákat okozna, ha Nagy-Britannia feladná EU-tagságát. Egy ilyen fejlemény ugyanis kétségtelenül Nagy-Britannia befolyásának csökkenésével járna, ami a NATO-t is meggyengítené.

Mindez csak a nyugat ellenségeinek lenne jó, éppen egy olyan időszakban, amikor az euroatlanti közösségnek vállvetve kell szembeszállnia a külső fenyegetésekkel, nem egy esetben saját határain - áll a volt NATO-főtitkárok felhívásában.

A levél aláírói szerint az 500 milliós Európai Unió jelentős gazdasági hatalomként a NATO kulcsfontosságú partnere. Az Irán és Oroszország ellen foganatosított szankciók, amelyek kidolgozásában Nagy-Britanniának az EU tagjaként vezető szerepe volt, ékes példái annak, hogy mennyire fontos az EU biztonsági szempontból is.

Ugyanilyen fontosságú az a munka, amelyet az unió a Balkánon végez a NATO-val karöltve a térség stabilitását fenyegető veszélyek elhárításáért.

Tekintettel mindezen kihívásokra, az euroatlanti közösségnek szüksége van Nagy-Britannia aktív szerepvállalására - áll a volt NATO-főtitkárok közös levelében.

Nemrégiben a brit fegyveres erők egykori legmagasabb rangú parancsnokai is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia, mert csak így tudja hatékonyan megvédeni magát a jelenlegi súlyos biztonsági kockázatoktól.

A néhány hete megjelent közös levelet, amelyet szintén a The Daily Telegraph közölt, tizenhárom nyugalmazott főtiszt írta alá, köztük hat volt vezérkari főnök.

A szerzők hangsúlyozták, hogy a NATO a brit nemzetbiztonság legfontosabb garantálója, de a másik, egyre fontosabb biztonsági pillér az Európai Unió.

Európát egy sor súlyos biztonsági kihívás fenyegeti az instabil közel-keleti helyzettől az Iszlám Állam felemelkedésén át a feltámadóban lévő orosz nacionalizmusig és agresszióig. Nagy-Britanniának szembe kell szállnia ezekkel a kihívásokkal, akár tagja az EU-nak, akár nem, de az EU-tagság erősebbé teszi, mivel elősegíti a szoros együttműködést az európai szövetségesekkel - állt a brit hadsereg egykori katonai vezetőinek levelében.

A minap az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka is úgy vélekedett, hogy a NATO is megszenvedné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból.

Ben Hodges altábornagy a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország ukrajnai agressziója Európa biztonságát is veszélyezteti, és ebben a helyzetben a NATO és az EU tagjainak szolidaritást kell mutatniuk egymás iránt, de ez az egység veszélybe kerülhet, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com