Csehországban apadnak a folyók, megszűnt az árvízveszély

Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, s már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – jelentette pénteken reggel a közszolgálati rádió.Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc. Az eltűntek után nagy erőkkel kutatnak. Az észak-csehországi Ústí nad Labemben, az Elba folyóban a rendőrök láttak egy holttestet, de a sebes vízből nem sikerült kifogniuk. Ez azt jelzi, hogy az áldozatok száma valószínűleg nem végleges.


A víz eltűnésével egyre nagyobb mértékben válnak láthatóvá a károk. A hivatalos becslések most már százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) kárról beszélnek.
Zbynek Stanjura pénzügyminiszter csütörtök este kijelentette: javasolni fogja a kormánynak, hogy az idei évre tervezett költségvetési hiányt 30 milliárd koronával (450 milliárd forint) emeljék meg.


Az idei tervezett hiány 252 milliárd korona, ezzel 282 milliárdra nőne.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hasonló módon a jövő évre tervezett költségvetésben is növelnék a várható hiányt. A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormány mérlegeli az árvízi kötvények kibocsátását, hogy növelje az államkassza bevételét. Erre 1997-ben már volt példa, s a kötvények gyorsan elkeltek.


Petr Fiala cseh kormányfő, aki lengyel, szlovák és osztrák kollégája társaságában csütörtökön a dél-lengyelországi Wroclawban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, újságíróknak elmondta: von der Leyen közölte, hogy Brüsszel tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta Közép-Európát, s ebből az összegből a csehek kétmilliárd eurót kapnak.


Az árvíz sújtotta településeken mindenütt megkezdődött a romok eltakarítása, a porták fokozatos rendbetétele. Ez nem megy könnyen, szinte mindenütt hiányoznak a nedvességelszívó gépek, a tisztító-, fertőtlenítőeszközök, a szükséges munkaeszközök és más hasonló dolgok, mert az igények egyik napról a másikra nagyon megnövekedtek.


Míg a cseh kormány az Európai Uniótól kért nedvességelszívó készülékeket, több európai állam önként ajánlott fel segítséget. Szlovénia néhány száz gépet már el is küldött a cseheknek. A televízió szerint hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni. Akárcsak a korábbi évek hasonló katasztrófái esetében, most is országos szintű szolidaritás alakult ki a kárt szenvedettekkel. A legfrissebb kimutatások szerint a civil szektor szervezetei péntek reggelig már 250 millió koronát gyűjtöttek össze magánemberektől és cégektől is a rászorulók megsegítésére.


Az árvíz által megkímélt településeken a rekonstrukciós igények alapján már szervezik az embereket, különféle szakmunkásokat, akik önkéntes alapon elmennek dolgozni, segíteni a károsultaknak. A civil szervezetek ismételten arra hívják fel az önkénteseket, hogy egyénileg ne utazzanak az árvíz sújtotta területekre, mert a segítséget szervezni kell. Eddig mintegy háromezer személy regisztráltatta magát erre az önkéntes munkára.


A cseh sajtó tájékoztatásai szerint kezdenek megjelenni az árvízi turisták is, akik csak kíváncsiságuk kielégítése végett utaznak a problematikus területekre. A sajtó felhívta a lakosság figyelmét, hogy egyrészt az árvíz sújtotta területekre utazni veszélyes, másrészt az ilyen személyek a kármentést is akadályozzák. Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com