Elítélték a pekingi repülőtér kerekesszékes robbantóját

Hat év börtönt kapott a pekingi repülőtér kerekesszékes robbantója - tudatta közleményében a kínai főváros Csaojang kerületi bírósága kedden.

kína


A 33 éves Csi Csung-hszinget azzal vádolták, hogy az idén júliusban házi készítésű robbanószerkezettel detonációt idézett elő közterületen, a pekingi nemzetközi repülőtér 3-as számú terminálján, az érkezési oldal kijáratánál. Csi súlyosan, egy rendőr könnyebben megsebesült.

Csi július 21-e óta volt őrizetben, a bírósági tárgyalásra hordágyon vitték.

Korábbi sajtóértesülések szerint a bal karját a robbanás következtében elvesztette. A kínai törvények szerint a közbiztonság veszélyeztetése robbanóeszközök használatával vagy másképp, ha a következmények nem súlyosak, határozott idejű szabadságvesztéssel büntetendő, amely nem lehet kevesebb három, és nem lehet több tíz évnél.

A kínai online közösség hamar azonosította a júliusban nagy port verő eset főszereplőjét. Kiderült, Csi Csung-hszing nyolc éve hiába kereste igazát a panaszirodákban, végül elkeseredésében folyamodott a veszélyes, figyelemfelkeltő akcióhoz. Azt megelőzően szórólapokat osztott, amelyek ügyének leírását tartalmazták.
Csi saját blogján arról számolt be, hogy 2005-ben a dél-kínai Kuangtung tartomány Tungkuan városában feketén motoros taxizással foglalkozott, amikor egy ízben nem állt meg az őt igazoltatni akaró rendőröknek. Ezután állítólag 7-8 rendőr vasrudakkal megverte, aminek következtében az akkor 26 éves fiatalember deréktól lefelé megbénult.

A tungkuani panasziroda közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott, hogy a város 2010-ben 100 ezer jüant (3,6 millió forint) fizetett Csinek cserébe azért, hogy nem folytatja a hivatalok ostromlását panaszával. A mozgássérültté vált férfi bátyja egy kantoni lapnak pedig úgy nyilatkozott, hogy először visszautasították a pénzt, s csak akkor vették át és írták alá a vele kapcsolatos iratokat, amikor közölték velük, hogy azt segélyként kapják.

Kínában időről időre előfordul, hogy a panaszosok kilátástalanságukban, a hivatalok éveken át tartó ostromlása után végül öngyilkosságra vagy nyilvános helyeken robbantásra szánják el magukat. Az elmúlt években több ilyen, áldozatokkal járó merényletről jelentett a média. Idén júniusban egy férfi hasonló okból felgyújtott egy zsúfolt autóbuszt a délkelet-kínai Hsziamenben. Legalább 47-en meghaltak, köztük a tettes is.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com