Dél- Korea készen áll, ha jönnek az északiak
Észak- Korea jövő hétfői hatállyal felmondta az 1953-ban Dél- Koreával kötött fegyverszüneti egyezményét. A dél-koreai hadsereg bejelentette, felkészült a válaszcsapásra.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb katonai parancsnokságának közleménye szerint továbbá az ország nem vesz részt a rendszeres egyeztető megbeszéléseken sem, tájékoztat az MTI.
A hároméves koreai háborút 1953 lezárták ugyan és fegyverszünetet kötöttek, ám békét sosem kötött a két fél.
Dél-Koreában eközben a védelmi készültséget fokozó hadgyakorlatokat szerveznek. Az első, kéthetes gyakorlaton tízezer dél-koreai és 3500 amerikai katona vesz részt.
Az északiak kijelentése minden bizonnyal az amerikai tárgyalások kikényszerítése, írja a HVG Online.
A déli hadsereg egyik vezérőrnagya sajtóértekezletén úgy fogalmazott, ha Észak-Korea provokálná vagy fenyegetné népüket, teljesen felkészültek egy határozott és erőteljes megtorlásra.
Hozzászólások