Észak-Korea megerősítette a fegyverszüneti egyezmény felbontását

Észak- Korea szerdán megerősítette, érvénytelennek tekintik az 1953-ban köttetett fegyverszüneti egyezményt. Phenjan erősíteni fogja nukleáris erejét is.


A védelmi bizottság egyik képviselője szerdán közölte, hogy Észak- Korea már nem tartja kötelezőnek a Dél- Koreával köttetett fegyverszüneti egyezményben foglaltakat. Azt is hozzátette, további nukleáris készültséggel fogják erősíteni az ország szuverenitásának fennmaradását.

Az első erre vonatkozó nyilatkozatok az északiak részéről még március elején születtek. Az Egyesült Államok, valamint Dél- Korea katonáinak közreműködésével minden évben lezajlik egy kéthetes, csaknem ötvenezer fős katonai tréning.  Idén azonban Észak- Korea fenyegetésként élte meg a gyakorlatozást, ami miatt a fegyverszünet felmondását helyezte kilátásba.

Az ENSZ szerint azonban a korábbi megállapodást a Közgyűlése fogadta el, így annak egyoldalú felmondásához sem Észak-, sem Dél-Koreának nincs joga, írja a HVG.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy Észak- Korea februárban harmadik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre az ENSZ tiltásainak és szankcióinak ellenére. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hamar döntött, büntető intézkedéseik első sorban a diplomatákat érintik.

Korlátozták a pénzforgalmukat, valamint a luxustermékekhez való hozzáférésüket is.
A washingtoni John Hopkins Egyetem egyetemen működő amerikai-koreai intézetben elemezték a kereskedelmi műholdak felvételeit. Az eredmények szerint szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy Észak-Korea egyelőre nem készül újabb rakétakísérletre.

Hozzászólások

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

A volt profi kosaras sajnálja, amit korábban a bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott.Az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja, Dennis Rodman, hétfőn újra Észak-Koreába lá...

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Biblia birtoklása, dél-koreai filmek nézése, felnőttfilmekkel való kereskedés, és prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt végeztek kis majdnem száz embert az elszigetelt országban. A kapi...

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atomháborút modellező propagandafilmet tett közzé az interneten Észak- Korea. A videóban részletesen bemutatják, milyen módon mérnénk atomcsapást az Egyesült Államok négy célpontjára.  "A robbantás p...

Már Japánt is fenyegeti Észak-Korea

Már Japánt is fenyegeti Észak-Korea

Tokió lesz az első célpont, ha a japán kormány nem fejezi be az ellenséges fellépést ellenük. Nem elég Észak-Koreának, hogy az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát fenyegeti egy lehetséges támadással, m...

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Észak-Korea egykor legjobb női kémje, most Dél-Koreában él és két gyermek édesanyja, miután kegyelmet kapott egy repülőgép felrobbantása után. Az egykori 51 éves terrorista, Kim Hyun-hee, egy csatorn...

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Az észak - koreai állami televízióban sugárzott felvétel került ki, amelyen kutyák marcangolják a dél-koreai védelmi miniszter arcmását! A dél-koreai tisztségviselők szerint, a jelek arra mutatnak,...

Észak-Korea bizarr videója

Észak-Korea bizarr videója

Most Észak-Korea egy bizarr videót tett közre, amelyben azt láthatjuk, hogy hogyan képzik ki a harci kutyáikat. A kutyák az ellenséges miniszter képmását támadják meg. Ezzel Észak-Korea újra  fenyege...

Kivégeztette anyját és bátyját az észak-koreai haláltáborban

Kivégeztette anyját és bátyját az észak-koreai haláltáborban

„Annyira agy mosott voltam az Észak-koreai haláltáborban, hogy elárultam a családomat” – egy túlélő sokkoló története. Azután is meg volt győződve arról, hogy helyesen cselekszik, miután végignézte, a...

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

A Dél-Koreai Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállítanak Észak-Korea keleti partjaihoz. A szakértők szerint esélyes, hogy a kommunista rendszer meg...

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Az Egyesült Államok kész eltörölni a sztálinista rendszert, ha beváltja fenyegetőzését Észak-Korea. Észak-Korea egyre komolyabban fenyegeti az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát, mégis a most kiszivár...

http://ujhazak.com