A venezuelai ellenzék, Raif Badavi vagy Borisz Nyemcov kapja idén az EP Szaharov-díját

A nézetei miatt istenkáromlásért hazájában elítélt szaúdi blogger, Raif Badavi, a venezuelai ellenzék vagy Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki aktivista, politikus kaphatja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját - közölte csütörtökön az EP sajtószolgálata.

A díjra eredetileg hat jelöltet állítottak. Az elismerésre valamelyik képviselőcsoport vagy legalább 40 EP-képviselő terjeszthet fel valakit. Közülük az EP három szakbizottsága közösen választotta ki a három "finalistát". Az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája két hét múlva dönt majd arról, hogy a három kiválasztott közül ki kapja idén a Szaharov-díjat.

6054_copy_1_europeanparliament01

Badavi az azóta megszüntetett Szabad Szaúdi Liberálisok portál alapítója volt, és a vallásnak az államban betöltött szerepéről tett közzé olyan írásokat, amelyek miatt perbe fogták és elítélték. Büntetése 10 év börtön és 1000 botütés, amelyből ötvenet a nagy nyilvánosság előtt már januárban kimértek rá, de a büntetés többi részének végrehajtását egyelőre elhalasztották. Azóta is börtönben raboskodik. Badavit a szociáldemokrata és a zöld képviselőcsoport, valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója jelölte.

A venezuelai ellenzéket az úgynevezett Demokratikus Egység Kerekasztal képviseli a jelöltek sorában. A szervezet több tagja börtönben van, az EP politikai fogolynak tekinti őket, akiket alaptalan vádakkal tartanak fogva pusztán azért, mert éltek a gyülekezéshez és a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogaikkal. Őket a legnagyobb frakció, az Európai Néppárt képviselőcsoportja, valamint két liberális politikus terjesztette fel a díjra.

Borisz Nyemcovot az EP honlapján "az oroszországi demokrácia és szabadság rettenthetetlen harcosának" nevezik. Nyemcov februári meggyilkolása előtt azon dolgozott, hogy a Kremlt felelősségre lehessen vonni az ukrajnai háborúban elesett orosz katonák haláláért, és azt akarta bizonyítani, hogy ezt a háborút nem az orosz nép nevében vívják.

"Nyemcov egy másmilyen Oroszországnak szentelte az életét, amely békében él szomszédaival, s amelyet a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete vezérel" - áll a jelölésben. A meggyilkolt orosz aktivistát, politikust a liberális frakció jelölte a díjra.

A jelöltek között volt még idén is Edward Snowden, az NSA-botrány kirobbantója, a svájci UBS banknál történt törvénytelenségeket feltáró Stéphanie Gibaud-val, valamint a luxemburgi adókönnyítések adatainak kiszivárogtatójával, Antoine Deltourral közösen.

Jelölt volt még a Kelet-Ukrajnában fogságba esett, és Oroszországban bíróság elé állított ukrán pilóta, Nadija Szavcsenko és Edna Adan Ismail, aki a női nemi szervek megcsonkítása ellen küzd Kelet-Afrikában.

A Szaharov-díjat 1988 óta ítéli oda az Európai Parlament a gondolat és a vélemény szabadságáért, az emberi jogokért folytatott küzdelem elismeréseként.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com