Az Európai Bizottság elfogadta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelési jelentés tervezetét

Az Európai Bizottság kedden elfogadta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelési jelentés tervezetét, amelyben felhívják a figyelmet, hogy Athén elhanyagolta kötelezettségeit a schengeni külső határok védelme terén, valamint ajánlásokat fogalmaznak meg az ország hatóságai számára.

A brüsszeli testület közleményben tudatta, hogy a biztosok kollégiuma elfogadta a tervezetet, amely a tagországok és az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) szakértőinek egy, előre be nem jelentett novemberi helyszíni látogatásán alapul.

gorog_zaszlo

A dokumentum készítői, noha elismerik a görög hatóságok leterheltségét, megállapítják, hogy a migránsok tényleges azonosítása és regisztrációja nem történik meg. Előfordul, hogy az ujjlenyomatokat nem viszik be a rendszerbe, nem ellenőrzik mindig az úti okmányok hitelességét, és nem vetik össze azokat minden esetben az alapvető biztonsági adatbázisokkal.

A fenti hiányosságok orvoslása mellett a javaslatokban arra is kitérnek, hogy a görög kormánynak megfelelő befogadóközpontokat kellene létrehoznia, meg kellene kezdenie a jogosulatlan menedékkérők visszatoloncolását, fokoznia kellene a határok felügyeletét, jobb kiképzést kellene nyújtania a határőröknek és fejlesztenie kellene a határátkelőket.

Amennyiben a dokumentumot a tagállamok többsége is jóváhagyja, akkor a bizottságnak akciótervet kell kidolgoznia Athén számára. Ebben az esetben Görögországnak három hónapja lesz arra, hogy eleget tegyen az előírásoknak, különben szankciókat vezethetnek be ellene a schengeni egyezmény értelmében.

Az uniós tagországok az előző héten felszólították az Európai Bizottságot, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy a belső határellenőrzést akár két évre is vissza lehessen állítani a schengeni övezeten belül.

A Frontex adatai szerint a menekültáradat a tél beálltával sem mérséklődött jelentősen. Novemberben 150 ezer, decemberben 108 ezer menekült lépett Görögország és Olaszország területére. Tavaly összesen 1,4 millió bevándorló érkezett az unióba a két országon keresztül, ez ötszöröse a 2014-es adatoknak.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com