Brüsszel: nem tartalamaz állami támogatást a Mol és az állam megállapodása

Az Európai Bíróság július eleji jogerős ítéletével összhangban hétfőn az Európai Bizottság is kimondta: nem tartalmaz állami támogatást az állam és a Mol 2005-ös megállapodása a bányajáradék rögzítéséről.

A bizottság 2010-ben hozott határozatot arról, hogy az állam és az energiaipari cég megállapodása, melynek értelmében a Mol 15 éven át rögzített bányajáradékot fizet, amelyet a járadék későbbi, 2008-as emelése nem érintett, tiltott állami támogatásnak minősül. A Mol az Európai Bíróságon támadta meg a döntést, és a luxembourgi uniós bírák első- és másodfokon is a cégnek adtak igazat.

európai bíróság

A bíróság azt állapította meg, hogy a bányajáradékról kötött 2005-ös megállapodás megkötésekor az állam objektív szempontok alapján járt el, ezért nem lehet olyan szelektív, csak a Molnak nyújtott állami előnyről beszélni, amely tiltott állami támogatást jelentene, mert külön előnyt biztosít a cégnek versenytársaival szemben. A bíróság szerint arról sincs szó, hogy az állam és a Mol azért állapodott volna meg, mert már akkor tudták, hogy 3 év múlva megemelkedik a bányajáradék, és az alól akarták volna mentesíteni a Molt.

2005-ben, amikor a megállapodást megkötötték, a törvény 12 százalékban rögzítette a bányajáradék mértékét, az egyezség értelmében viszont a Mol 15 éven át körülbelül 12,5 százalékot fizet, noha egy 2008-as törvénymódosítás 30 százalékra emelte a bányajáradék mértékét. Az emelés alól a Mol a megállapodás révén mentesült.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com