EU-csúcs - Merkel a gazdasági teendőkről, Schulz az ukrán-orosz válságról

A befektetések ösztönzésére szolgáló 315 milliárd eurós csomag mellett a tagállami költségvetések megszilárdítására, valamint a bürokrácia növekedésbarát csökkentésére is szükség van - hangsúlyozta újságíróknak Angela Merkel német kancellár csütörtök délután Brüsszelben, amikor megérkezett az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozására.

angela merkelAz EU-csúcs egyik fő témájával, a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által összeállított befektetésösztönző csomaggal kapcsolatban a kancellár kiemelte: az első javaslatok már az asztalon vannak, most a konkrét projektek kidolgozásán a sor.

Merkel szerint Európának elsősorban a digitális gazdaságba kell befektetnie, valamint olyan ágazatokba, ahol elmarad a világ más térségeitől, így például az elektromos közlekedésbe.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, aki a csúcstalálkozó elején a hagyományoknak megfelelően találkozik a tagállami vezetőkkel, a megbeszélés másik fő témájáról, az ukrán válságról beszélt a riportereknek. Úgy vélekedett, hogy óvakodni kellene az Oroszországgal szembeni európai szankciók enyhítésétől, annak ellenére, hogy ezek a szankciók ellenhatást gyakorolnak Európára, miközben Oroszországban gazdasági és valutaválság bontakozott ki.

Schulz szerint elképzelhető, hogy belátható időn belül megoldódik az ukrajnai helyzet, és ha a békés rendezéshez partner lesz Vlagymir Putyin orosz elnök, akkor az orosz gazdasági helyzet is javulhat majd.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök szintén az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett érvelt a tanácskozásra érkezve. Dalia Grybauskaite litván államfő azt hangoztatta, hogy a szankciók immár hatást fejtenek ki. Alexander Stubb finn kormányfő ehhez hozzátette: a közvetlen beruházók menekülnek Oroszországból.

A mostani EU-csúcsra a kormányzaton belül támadt belpolitikai nehézségek miatt nem utazott Brüsszelbe Mark Rutte holland kormányfő, ezért megkérte luxemburgi hivatali partnerét, Xavier Bettelt, hogy "képviselje" őt is a találkozón.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com