EU-tisztújítás - Juncker: 300 milliárd eurós befektetési program kell a növekedés és munkahelyteremtés előmozdításához

Az európai növekedés és munkahelyteremtés előmozdítása érdekében háromszáz milliárd eurós befektetési programot szorgalmazott Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.

eu 1Az EP-képviselők a nap folyamán szavaznak arról, hogy a néppárti politikus, volt luxemburgi miniszterelnök legyen-e a következő öt évre az Európai Bizottság elnöke. Juncker a vita kezdetén részletesen ismertette politikai és szakmai elképzeléseit megválasztása esetére. Beszédében többször váltott nyelvet - részben franciául, részben németül, részben pedig angolul szólt a képviselőkhöz.

Javaslatainak egyike, hogy a köz- és a magánszféra együttműködésével a következő három évben 300 milliárd euróval ösztönözzék a gazdasági növekedést, és elsősorban a fiatalok munkahelyhez juttatását.

A pénzt - vélekedett - a most is meglevő költségvetési forrásokból, az Európai Beruházási Bank, valamint a magánszektor forrásaiból kell előteremteni, anélkül, hogy megsértenék a szigorú deficitszabályokat és az adósságcsökkentést előíró szabályokat.

"Újra kell iparosítanunk Európát" - mondta Juncker, megállapítva, hogy az öreg kontinens az utóbbi időben hátrányba került a globális versenyben.

Az Európai Bizottság elnökjelöltje ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén jövő februárra kidolgozza a tíz pillérre épülő részletes munkaprogramot a befektetésekről, amelyek az ipari klasztereket, elsősorban az energetikai, a közlekedési, illetve a szélessávú technológiát alkalmazó szektort érintenék.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com