Iráni atomprogram - A bécsi megállapodásról is tárgyalnak az uniós külügyminiszterek

Az iráni atomprogramról kötött múlt heti megállapodásról is tárgyalnak az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői tanácskozásukon Brüsszelben.

Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője, aki a miniszterek ülésén elnököl, Barack Obama amerikai elnököt idézve újságíróknak elmondta, hogy a történelmi jelentőségű megállapodás "nem a bizalomra épül", de hozzátette, hogy "elvezethet hozzá".

letöltés

A korábbi olasz külügyminiszter szerint a megállapodás hosszabb távon új keretet teremthet a közel-keleti térség jelentős nyitott konfliktusainak rendezéséhez is.

Mogherini úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hét mind az Európai Unió, mind a nemzetközi diplomácia számára pozitív volt.

"Ennek a hétnek az üzenete az, hogy hosszú távon a diplomácia beváltja a hozzá fűzött reményeket. A diplomácia és a kitartás kifizetődik" - hangoztatta az uniós külügyi főképviselő.

Federica Mogherini bízik abban, hogy hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa is támogatásáról biztosítja a megállapodást, s meggyőződése szerint ezt az uniós külügyminiszterek is meg fogják tenni.

A brüsszeli külügyi tanácskozás napirendjére tűzték a líbiai és a tunéziai helyzetet is. Előbbivel kapcsolatban az uniós tárcavezetők az ENSZ különmegbízottjával, Bernardino Leon korábbi uniós diplomatával egyeztetnek arról, hogyan lehet elősegíteni, hogy mielőbb nemzeti egységkormány jöjjön létre Tripoliban.

Tunéziából a kormányfő és a külügyminiszter is Brüsszelbe érkezik, hogy az EU külügyminisztereivel egyeztessenek biztonsági kérdésekről és a terrorizmus elleni fellépésről.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com