Megjelent a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt a kenyai államfő

Vádlottként megjelent a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt szerdán Uhuru Kenyatta kenyai elnök, akinek az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeket rónak a terhére.

enyjAz 52 éves államfő tucatnyi munkatársa kíséretében vonult be az épületbe. Védői a korábbi közlések szerint arra tesznek kísérletet, hogy elérjék a vád elejtését, bizonyítékok hiányára hivatkozva.

Kenyatta hétfőn bejelentette: ideiglenesen átadja helyettesének az államfői tisztség ellátását, hogy részt vegyen a hágai meghallgatáson. Ha nem tett volna eleget az ICC idézésének, akkor nemzetközi elfogatóparancs kiadását, sőt az afrikai ország elleni gazdasági szankciók esetleges bevezetését kockáztatta volna.

Ő az első hivatalban lévő államfő, akit a büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekményekkel vádol. Egyszer már megjelent az ICC előtt, ez azonban még 2013. márciusi államfővé választása előtt történt.

Az afrikai ország államfőjét a 2007-es kenyai választások utáni erőszakhullámmal összefüggésben vádolják emberiesség elleni bűncselekményekkel.

A voksolás után Kenya a polgárháború szélére sodródott: az állítólagos tömeges választási csalások miatt kitört erőszakban több mint ezeregyszázan haltak meg, és több mint hatszázezren kényszerültek elhagyni otthonukat.

A nemzetközi büntetőbíróság ügyészei szerint Kenyatta felelős az erőszakért. Hasonló vádak alapján az ICC eljárást folytat William Ruto kenyai alelnök ellen is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com