Mogherini az Európai Unió afrikai pénzalapjának bővítését sürgette
"Az alap hasznosnak bizonyult, eredményeket hozott. Ezért kérünk rá több pénzt a tagországoktól" - mondta rövid sajtótájékoztatóján Mogherini az uniós külügy- és védelmi miniszterek tanácskozását megelőzően.
Kijelentette, hogy a vasárnapi brüsszeli informális minicsúcson pozitív lépéseket tettek ebbe az irányba, és reményét fejezte ki, hogy az uniós országok bővítik majd az afrikai alap forrásait.
Újságírói kérdésre válaszolva Mogherini abbéli reményét fejezte ki, hogy a tagországok a héten jóváhagyják az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését az immár 2005 óta tagjelöltnek számító Macedóniával, miután a jelek szerint hosszú évek után nemrég sikerült rendezniük a feleknek a macedón-görög névvitát. "Érdemeken alapuló folyamatról van szó, ami azt jelenti, hogy amennyiben előrelépés történik, akkor azt el kell ismerni és bátorítani kell" - fogalmazott.
Hasonló várakozásáról számolt be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is, aki ugyancsak részt vesz az ülésen. Mint mondta, arra számít, hogy az észak-atlanti szövetség jövő havi csúcstalálkozóján jóváhagyják a csatlakozási tárgyalások megindítását a balkáni országgal.
MTI

Rámutatott, hogy a migráció külső dimenziójának kezeléséhez, a humánus és fenntartható megoldáshoz, a származási és tranzitállamok fejlesztéséhez megfelelő forrásokra van szükség. Hozzátette, hogy a kérdésnek van egy belső, szolidaritási dimenziója is, amely azonban nem az ő portfóliójához tartozik.

Hozzászólások