Rasmussen: biztonsági megállapodás nélkül a NATO az év végéig teljesen kivonul Afganisztánból

Ha Afganisztán nem írja alá a kétoldalú biztonsági megállapodást az Egyesült Államokkal, a NATO kénytelen lesz az év végéig minden katonáját és minden felszerelését kivonni az országból - jelentette ki szerdán Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek tanácskozása előtt.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969pxA dán politikus kifejtette, hogy az afgán-amerikai kétoldalú megállapodás nélkül a NATO csapatok jogállását szabályozó egyezményt sem lehet megkötni, jogi háttér nélkül pedig az év végét követően nem indulhat el az új kiképző és tanácsadó küldetés, a NATO pedig teljesen le fog vonulni az afganisztáni hadszíntérről.

"Nem szeretnénk, hogy ez bekövetkezzen, de ezek a tények, amelyeket a tervezésnél figyelembe kell vennünk" - jelentette ki Rasmussen. A főtitkár újságírói kérdésre kifejtette, hogy a NATO készen áll, hogy 2014 végét követően elindítsa Afganisztánban a kiképző és tanácsadó missziót, és ezt ma és holnap a miniszterek is meg fogják erősíteni, de ez a megfelelő jogi keret nélkül nem lesz lehetséges, ezért arra szólította fel Afganisztán vezetését, hogy írja alá a megállapodást Washingtonnal.

Rasmussen rámutatott, hogy minél később köttetik meg az egyezmény, annál nagyobb kihívást jelent a katonai misszió megtervezése és megvalósítása. - Sürget az idő, és úgy tűnik (Hamid) Karzai elnök nem áll készen, hogy aláírja a megállapodást - tette hozzá a dán politikus, aki közölte, a NATO arra is kész, hogy az afgán elnökválasztást követően az új államfővel tárgyaljon a kérdésről.

"Azt szeretnénk, ha az év vége után is maradhatnánk, de ha a jogi keretek nem valósulnak meg, akkor mindent ki kell vonnunk (Afganisztánból)" - tette világossá a főtitkár.

A főtitkár Ukrajnát is említette, örömének adott hangot, hogy véget ért az erőszak, és, mint fogalmazott, a NATO tiszteletben tartja az ukrán nép szuverén döntését, és készen áll támogatni a demokratikus reformokat. Ukrajnát a NATO régi partnerének, az észak-atlanti szövetséget pedig Ukrajna őszinte barátjának nevezte.

"Számunkra természetes, hogy tiszteletben tartjuk Ukrajna szuverenitását, területi egységét és integritását, és ezt az üzenetet szeretnénk eljuttatni mindenkinek, akit érint" - hangoztatta Rasmussen.

"Ezt végső soron az ukránoknak kell eldönteniük" - válaszolta a főtitkár arra a kérdésre, hogy napirendre kerülhet-e ismét a hatalomváltást követően Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz. A politikus emlékeztetett, hogy a NATO már döntött, Ukrajna a NATO tagja lesz, ha a belépés mellett dönt, és teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. Anders Fogh Rasmussen hozzátette ugyanakkor: úgy véli, hogy jelenleg nem ez a legégetőbb kérdés Ukrajnában, vannak ennél sürgetőbb megoldandó feladatok is.

A NATO védelmi miniszterei Afganisztán és Ukrajna mellett a szövetség képességeinek fejlesztéséről egyeztetnek szerdán és csütörtökön Brüsszelben.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com