Uniós külügyminiszterek: az összes érintett fél haladéktalanul szüntesse be a harcokat Dél-Szudánban
A külügyekkel foglalkozó miniszteri tanács hangsúlyozta, hogy a 2018-as év kritikus jelentőséggel bír a dél-szudáni béke biztosítása szempontjából, ugyanis a konfliktusrendezési megállapodás (ARCSS) értelmében lejár az ideiglenes nemzeti egységkormány megbízatása.
Noha a folyamat a jövőben is az ARCSS-megállapodásra támaszkodik, a megbeszéléseken a helyszíni valós körülményeknek is tükröződniük kell. Mint közölték, az EU továbbra is aggodalommal szemléli a harcok elhúzódását, valamint az emberi jogok súlyos megsértésének eseteit, amelyek emberi szenvedést idéznek elő, és amelyek nyomán az ország romokban áll.
Az uniós külügyminiszterek kijelentették, az EU továbbra is kész arra, hogy a politikai folyamatot akadályozó emberekkel szemben meghozzon minden megfelelő intézkedést. Az Európai Unió korábban már fegyverembargót vezetett be, az ENSZ számos embert vett fel szankciós listájára Dél-Szudánnal kapcsolatban. A szegénységben élő Dél-Szudán 2011. július 9-én vált függetlenné Szudántól. Az országban 2013-ban kétéves polgárháború robbant ki, amelyben több tízezren vesztették életüket, és csaknem 3 millióan váltak földönfutóvá. Habár a szemben álló felek 2015 augusztusában békemegállapodást írtak alá, az egyezmény nem vetett véget a harcoknak.
A békeszerződéssel 2016 júliusában létrehívott egységkormány napok alatt összeomlott, a fővárosban, Jubában heves harcok törtek ki.
MTI

Hozzászólások