Falkland-szigetek: Argentína a pápához fordult közbenjárásáért

Szegény Ferenc pápát is szeretnék bevonni a Falkland-szigetek hovatartozása körüli huzavonába. Nem biztos, hogy szerencsés lépés a pápára erőltetni a politikai állásfoglalást.

BergoglioMaga Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök kérte az új pápát egy kis szívességre.

Kirchner a vatikáni találkozó után elárulta az újságíróknak, hogy Ferenc pápa esetleges közvetítéséről is szó esett az Argentína és Nagy-Britannia közötti párbeszéd érdekében.

"Reméljük, hogy a pápa missziója elviszi az üzenetet a világ nagyhatalmai számára, hogy vegyenek részt a kérdéssel kapcsolatos párbeszédben." – mondta az argentin elnök.

A vatikáni szóvivő kijelentette, hogy a pápai állam részéről nem adnak ki hivatalos közleményt a találkozóról, tekintettel annak informális jellegére.

Az elnök megkeresése meglepő, tekintve, hogy az utóbbi években többször is nyilvános összetűzésbe került Jorge Mario Bergoglioval elsősorban az azonos neműek házasságkötésének engedélyezése és az abortusz törvényi szabályozása miatt.

Már a brit miniszterelnök, David Cameron is megszólalt az ügyben, miszerint a pápa egy tavalyi kijelentésében tévedett, amikor azt mondta, hogy Nagy-Britannia elbitorolta Argentínától a Falkland-szigeteket. Kérte, hogy vegye figyelembe a márciusi népszavazás eredményét, amely világosan tükrözi a szigeteken élők akaratát, amit mindenkinek tiszteletben kellene tartania, még a pápának is. (A szigetek lakóinak elsöprő többsége, 99,8 százaléka szavazott a brit fennhatóság megtartására, és mindössze három elutasító szavazat érkezett 92 százalékos részvételi arány mellett.)

A Falkland-szigetektől 500 kilométerre nyugatra fekvő Argentína közel 200 éve követeli magának a szigetcsoportot, amelyet Malvin-szigeteknek neveznek. A Buenos Airesben hatalmon lévő katonai junta 1982-ben lerohanta a szigeteket, de a brit hadsereg két és fél hónap alatt kiűzte az argentin katonákat.

Forrás: The Telegraph

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com