Fény derült a vitorlázó sziklák rejtélyére

A Racetrack Playa névre keresztelt száraz, hegyekkel szegélyezett sivatag különös kövek lelőhelye, melyek úgy tűnik képesek vitorlázni a homokban.

A Death Valley Nemzeti Parkban található kietlen terület nyáron száraz, szikkadt talajú, míg télen hó és jég borítja. A tudósokat már régóta foglalkoztatja a kövek furcsa viselkedése, melyek mérete az alma nagyságútól a kazettás magnó nagyságúig terjed. A kövek mindegyikét nyomvonal követi, melyek szintén eltérő hosszúságúak, így van amelyik mindössze néhány méter hosszú, és akad olyan is, melynek hossza egy teniszpályáéval vetekszik.

A köveket és azok nyomvonalait elnézve a szemlélőnek jogosan támad az az érzése, hogy azok mozognak, de hogyan? Az elmúlt évtizedekben a szakemberek erre a kérdésre próbálnak válaszolni, ennek következtében rengeteg megoldás, és az azokra megfelelő cáfolat is született.

Az eddigi magyarázatok során nem volt ritka a földönkívüliek szerepének hangoztatása, illetve bizonyos misztikus energiamezőkre is fogták már a kövek szokatlan viselkedését. Két geológus, Jim McAllister és Allen Agnew 1948-ban azt hitte, hogy rájött a megoldásra: ők az időnként a területen előforduló áradásokat, és a szelet okolták. A néhány évvel később elvégzett kísérlet eredményei - amely során a síkság egy részét elárasztották, így hasonló körülményeket generáltak - azonban nem igazolták a geológusok állítását, így az megbukott.

Hasonló sorsra jutott az az elmélet is, miszerint a talajon keletkező jégrétegnek köszönhetően a szél képes egyszerűen arrébb tolni a sziklákat. Az ezt az elméletet igazolni kívánó kísérlet is kudarcba fulladt, majd a később elvégzett számítások az mutatták, hogy a széllökéseknek több száz kilométer/órás sebességűeknek kellene lenniük ahhoz, hogy a sziklákat megmozdíthassák.

Az eddigi legelfogadhatóbb magyarázattal Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója állt elő nem is olyan régen. A kutató éppen egy NASA-projektben vett részt a területen, amikor tüzetesebben is szemügyre vette a köveket, és azt találta, hogy a nyomok némelyike arról tanúskodik, hogy a sziklák összeütköztek, majd az erőhatásnak köszönhetően visszapattantak egymásról. Lorenz rájött arra, hogy ez csak akkor valósulhat meg, ha a köveket jégréteg borítja, hiszen máskülönben nyomot hagyna a sivatagi homokban.

A kutató végül egy egyszerű konyhaasztalon végezte el az elmélete igazát bizonyító kísérletet: fogott néhány kisebb követ és egy műanyag dobozba helyezte azokat, majd ezt követően az edényt vízzel töltötte fel és a fagyasztóba helyezte. A jégbe fagyott köveket ezután fejjel lefelé fordította, és az aljukra homokot szórt. Amikor a jég elkezdett megolvadni Lorenz azt tapasztalta, hogy a köveket egyszerűen el tudta csúsztatni a homokon, és ennek következtében azok a sivatagban látottakhoz hasonló nyomokat hagytak a homok felületén.

A kutató a jelenséget azzal magyarázta, hogy a kövek körül keletkező jég olvadásakor annak halmazállapota és hőmérséklete megváltozik, így olyan felületet képes létrehozni, melyen a kövek képesek egyszerűen odébb csúszni. A szakemberek szerint eddig ez a megoldás áll a legközelebb a valósághoz, hiszen itt nincs szükség szokatlanul erős szelekre, mint az előző elméletek esetében.

Forrás: index.hu