Győzött a forradalom? Miniszterelnökváltás Ukrajnában?

Mint arról már korábban beszámoltunk, Ukrajnában hónapok óta tartó tüntetések a héten forradalmivá nőtték ki magukat. A tüntetők és rendőrök összecsapásaiban eddig legalább heten életüket vesztették (hat tüntető és egy rendőr), több százan megsebesültek és száz fölött van a bebörtönzöttek száma is.


Szerda óta több véres összecsapás is történt Kijev utcáin, a rendőri brutalitást bizonyító képek és videók bejárták a világot. Még ma is tartottak az összecsapások - a rendőrök részéről könnygáz, gumilövedék és vízágyú, a tüntetők részéről Molotov-koktél és kövek, bár ma már jelentős előrenyomulás egyik fél részéről sem történt.

tumblr_mztv8ibR4E1rbwsb5o5_500

A tüntetések november 21-én kezdődtek, amikor Janukovics elnök egy két napos oroszországi látogatás után úgy döntött, mégsem csatlakoznak az EU-hoz, hanem gazdasági okok miatt inkább Oroszországhoz közelítenek. Ezek után számos diktatórikus törvényt vezetett be, melyben - többek között - korlátozta a gyülekezéshez való alkotmányos jogokat.

Délelőtt az ukrán belügyminisztérium azt a tájékoztatást adta, hogy nem lesz békés megoldás, az általa szélsőségesnek nevezett tüntetők ellen erőszakot fog alkalmazni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

 Harkivban provokátorok támadtak a tüntetőkre, a rendőrség nem avatkozott közbe.

Ezek után a kora esti órákban derült égből villámcsapásként érkezett a bejelentés: Janukovics hajlandó odaadni a miniszterelnöki posztot  Arszenyij Jacenyuknak, aki egyes felmérések szerint egy esetleges előrehozott választás esetén esélyes lenne a győzelemre.

Az Ukrán Elnöki Adminisztráció elnökhelyettese, Andrij Portnov arról tájékoztatott, hogy az ellenzéki vezetőkkel kötött megállapodás értelmében a tüntetések alatt letartóztatott embereket szabadon engedik, az ellenzéki vezetők kiürítik az összecsapások fő helyszínét, a Hrusevszkij utcát, és garantálják, hogy nem történnek erőszakos cselekmények. Janukovics elnök beleegyezett, hogy amnesztiát kapjanak a tüntetők, ha elhagyják az elfoglalt kormányzati épületeket. Egy munkacsoport felállításáról is döntés született, mely néhány módosítással helyreállítaná a 2004-es alkotmányt, amelyet népszavazással erősítenek majd meg. Tárgyalások folynak a diktatorikus törvények visszavonásáról is, és a felek elkötelezték magukat a rendőrség és a tüntetők fokozatos visszavonásáról Kijev utcáiról és tereiről. A kormány ajánlata értelmében Vitalij Klicsko az emberjogi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot kaphatja meg.

137857

Bár még korai lenne biztosan kijelenteni, de a dolgok jelen állása szerint az ukrán polgárháború győzött! Ettől függetlenül a holnapra tervezett szimpátiatüntetés (Blaha Lujza tér, 15.00) meg lesz tartva. Mint azt lapunk a szervezőtől, a 19 éves Krasznahorkai Emmától megtudta: "Fontos, hogy az emberek figyelmét felhívjuk az ukrán szomszédainknál zajló eseményekre, hiszen erős párhuzamot lehet vonni az ottani és a hazai történések között. Ugyan az a forgatókönyv, csak a reakciók mások: itthon senki nem csinál semmit." Mindemellett hangsúlyozta: "noha az esemény aktuálpolitika kérdéseket foglal magába, nem pártpolitika: függetlenként szerveződik, és arra kérnek mindenkit, hogy aki eljön, az magánemberként tegye, ne pedig valamilyen párt színei alatt." Az eseményről részletesebben előző cikkünkben írtunk.

tumblr_mztv8ibR4E1rbwsb5o7_1280

BREAKING: Az ellenzéki vezetők tájékoztatják a tüntetőket a tárgyalások eredményeiről, akik nem hajlandók elfogadni a kormány ajánlatát - amely egyes politikai elemzők szerint csak arra jó, hogy megossza a tüntetőket. A cikk folyamatosan frissül a legfrisebb információkkal!

Klicsko szerint az egyezkedések végre sikeresnek tekinthetők, ám a cél egy előrehozott választás.

Prosenko egyperces néma csöndet rendelt el az összecsapásokban elhunytak emlékére, majd beszédében üdvözölte a barikádokon megjelent futballhuligánokat, és ígéretet tett arra, hogy 24 órával a tüntetések győzelme után felújítják a Dinamo stadionját.

Tyahnibok elmondása szerint Janukovics hozzáállásában nagy változások történtek az elmúlt két napban, ugyanakkor szerinte nem lehet komolyan venni ígéreteit - a tömeg sem hiszi el, amit a miniszterelnök ígért. Tyahnibok szerint nyomást kell gyakorolni a kormányra.

Jacenyukot, akinek Janukovics odaadná a miniszterelnöki posztot, a tömeg hangos fúj-olással "üdvözölte". Ebből is látszik, hogy nem akarják, és nem is fogják elfogadni a miniszterelnök ajánlatát. Elemzők úgy vélik, hogy ha a tömeg nem fogadja el az ajánlatot, az azt fogja bizonyítani, hogy az ellenzéki vezetők nem képesek kordában tartani a tömeget, ami akár oda is vezethet, hogy Janukovics befejezi a tárgyalásokat, és elrendeli a tömeg teljes feloszlatását, aminek rengeteg sebesültje és halottja lehet.

Jecenyuk beszédét azzal zárta, hogy nem engednek a követeléseikből, a január 26-i törvényeket el kell törölni. Vállalják a felelősséget azért, hogy az országot bevezessék az EU-ba. Julija Tymosenkot pedig el kell engedni. A beszéd végeztével közösen elénekelték az ukrán himnuszt.

A döntés: elutasították Janukovics ajánlatát. Jelenleg tűzszünet van érvényben Kijevben.
A legfrissebb eseményekkel folyamatosan jelentkezünk.


forrás: atlatszooktatas.blog.hu, mandiner.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com