Hongkongi lap: a kínai társadalom sajátosságai miatt működhettek a szigorú intézkedések Vuhanban

A kínai társadalom sajátosságai miatt működhettek a szigorú intézkedések a közép-kínai Vuhanban, ahol a vesztegzár feloldását követően is alkalmazzák a lakókat ellenőrző közösségi felügyeleti rendszert - derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap szerdai cikkéből.Vuhant, a közép-kínai Hupej tartomány székhelyét január 23-án helyezték vesztegzár alá. Ezt követően a kerítéssel körbevett lakónegyedek lakóit a Kínában népszerű WeChat közösségi alkalmazáson létrehozott csoportokba rendezték a tájékoztatás, valamint a felügyelet céljából.


A SCMP-nak nyilatkozó, 75 éves Csiang Hung elmondta: a negyedekben található lakóépületeket lezárták, a lakók egyetlen, éjjel-nappal őrzött kapun át közlekedhettek csak ki és be.

Korábbi híradásokból pedig kiderült: a lakónegyedet csak heti néhány alkalommal hagyhatták el az egy háztartáson belül arra kijelölt - jellemzően fiatal és egészséges - emberek, míg a veszélyeztetett csoportokba tartozókat egyáltalán nem engedték távozni. Kívülállók pedig csak különengedéllyel léphettek a lakónegyed területére.

    
Bár Vuhanban a vesztegzárat április 8-án feloldották, a közösségi ellenőrzési rendszert változatlanul alkalmazzák a városban. Ennek megfelelően az ott élőknek naponta kell jelenteniük a testhőmérsékletüket és a hollétüket a lakónegyedüket felügyelő hivatalnokoknak. A felügyelőknek pedig jelentést kell tenniük bármilyen "szokatlan" eseményről. Mivel a lakónegyedek ellenőrzését végző hivatalnokok felelősek egyúttal az ott élők ellátásáért is, a szabályok be nem tartásával a lakók azt kockáztatják, hogy esetleg nem jutnak hozzá a megrendelt élelmiszerekhez - írja a SCMP.
    

A cikk egy, a vesztegzár idején Vuhanban rekedt nőt idézve említi továbbá, hogy a lakónegyedekben minden családnak kijelöltek egy időszakot, amikor az udvaron sétálhatott, a felügyelők pedig ellenőrizték, hogy egyszerre valóban csak egy háztartásban élők tartózkodnak a kertben. A közhangulat javítására a lakónegyedek felügyeleti bizottságai különböző programokat - egyebek mellett virtuális zászlófelvonást, valamint internetes karaoke- és fitnesszversenyt - szerveztek a lakóknak.
    

A SCMP rámutatott: miközben egyes nemzetközi járványszakértők megkérdőjelezték a csaknem 60 millió embert érintő kínai karanténintézkedések hasznosságát, az országban március 17-e óta alig - illetve egyes napokon egyáltalán nem - jelentettek újabb, belföldi fertőzésből eredő megbetegedéseket. Megfigyelők szerint a Vuhanban, illetve Hupej tartomány többi részén életbe léptetett szigorú intézkedések kulcsszerepet játszottak a vírus terjedésének megfékezésében, de a kínai mintát más országokban lehetetlen lenne átvenni, egyrészről a kínai társadalmi ellenőrzési rendszer egyedülállósága, másrészt pedig amiatt a kulturális sajátosság miatt, hogy Kínában a közösség érdekét előbbre valónak tartják az egyéni szabadság és a magánélet értékeinél.


Steve Tsang, a Londoni Egyetem Kína Intézetének vezetője a lapnak úgy nyilatkozott: "Nagyon nehéz lenne ugyanezt egy demokráciában megvalósítani. Az egyén jogait és a magánéletet sértő elemek miatt egy ilyen rendszert csupán néhány demokráciában, és egy világosan meghatározott időkorláttal fogadnának el sürgősségi intézkedésként."
   

Vuhanban a hivatalos adatok alapján 50 333 ember betegedett meg az új koronavírus-fertőzés következtében, közülük 3869-en veszítették életüket, jelenleg pedig még 97 páciens áll kezelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com