Izrael Washingtonnál tiltakozott a palesztin kiszivárogtatások miatt

Izrael panaszt emelt Washingtonban, mert a palesztinok az előzetes megállapodást megszegve híreket szivárogtatnak ki a béketárgyalásokról - írta vasárnap a Háárec című izraeli napilap.

amerikaizraelJichák Molho, az izraeli tárgyalódelegáció tagja, Benjámin Netanjahu miniszterelnök tanácsadója telefonon panaszt tett Martin Indyknél, Barack Obama elnök közel-keleti különmegbízottjánál, mert szerinte a palesztinok a tárgyalásokról a médiának adott kiszivárogtatásaikkal megsértették az Izrael, a palesztinok és az amerikai külügyminiszter között kötött megállapodást – közölte a lappal egy neve elhallgatását kérő izraeli vezető tisztviselő.

Július végén, az izraeli-palesztin béketárgyalások washingtoni megindulásakor mindkét fél megígérte, hogy nem közli a találkozásokon történteket, sőt még az ülések időpontját sem a sajtóval, és csak az Egyesült Államok szólhat a megbeszélésekről a média képviselőinek.
Az elmúlt héten mégis több palesztin vezető adott névvel vagy anélkül nyilatkozatot arról, hogy a tárgyalások nem haladnak előre. A Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának főtitkára, Jászir Abed Rabbo a Palesztina Hangja rádiónak szerdán azt mondta, hogy "a mai napig nem történt előrelépés", és ez nem is várható Izraelre gyakorolt nagyobb amerikai nyomás nélkül.

Nabíl Saat, a Fatah mozgalom egyik vezetője múlt vasárnap úgy nyilatkozott a Ma'an nevű palesztin hírügynökségnek, hogy eddig semmire sem jutottak, hozzátéve, hogy az elmúlt hat hétben Izrael bemutatta az általa tárgyalásra szánt ügyeket.
Egy palesztin vezető neve elhallgatását kérve azt szivárogtatta ki, hogy Izrael Ciszjordánia területének hatvan százalékán javasolta ideiglenes határokkal Palesztina megteremtését. Ezt a palesztinok elutasították, és azt kérték: előbb egyezzenek meg arról, hogy a palesztin állam az 1967-es vonalakon alapul, majd csak ezután vitassák meg az ehhez vezető szakaszokat.
Egy másik, szerdán névtelenül a kínai Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozó palesztin vezető szerint Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy csakis biztonsági ügyeket vitasson meg, és benyújtott egy ezekről szóló tizenhét pontos javaslatot.

Izrael nem reagált a palesztinoktól származó hírekre egészen addig, amíg Mahmúd Abbász palesztin elnök is meg nem szólalt. A hét végén Abbász egy arab sportdelegációnak azt mondta, hogy ha Izrael elutasítja az Ehud Olmert idején már felajánlott területi arányokat, akkor a palesztinok elutasítják a területcseréket, és egy az egyben követelik az 1967 előtti Ciszjordániát.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com