Johnson: London javítaná a viszonyt Moszkvával, de nem kerüli meg a nézetkülönbségeket

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: London javítani szeretné a kapcsolatait Moszkvával, de nem akarja megkerülni a nagy nézetkülönbségeket - közölte Boris Johnson brit külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval.Közös sajtótájékoztatójukon Johnson - aki több mint fél évtized után az első Moszkvába látogató brit külügyminiszter - leszögezte: Nagy-Britannia nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy Oroszország szerte a világon, így Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban beavatkozik a választásokba. Erre szerinte bőven van bizonyíték. Célzást tett rá, hogy a Brexit ügyében is történt hasonló, sikertelen kísérlet. Johnson a kifogások között sorolta fel Oroszország ukrajnai és szíriai fellépését, valamint a csecsenföldi melegek üldöztetését.

    
Lavrov "nem kielégítőnek" minősítette az orosz-brit kapcsolatok állapotát. Elmondta, hogy Moszkva és London meg akarja találni az útját a kétoldalú problémák meghaladásának.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem hagyta szó nélkül a "meglehetősen sértő módon" megfogalmazott vádakat, egyebek között azt, hogy - mint mondta - "egy bűnözői rendszert támogatunk Szíriában, agresszorok és megszállók vagyunk, akik idegen területet csatolunk el".
    

Lavrov arra hívta fel a brit felet, hogy konkrétan vizsgálja meg a tényeket és az orosz álláspontot az említett ügyekkel kapcsolatban. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország nem tett agresszív lépést Nagy-Britanniával szemben, és nem is vádolta Londont semmivel. Közölte, hogy Oroszország szeretné elérni a kétoldalú kormányközi kereskedelmi és beruházási bizottság munkájának mielőbbi felújítását. Beszámolója szerint brit vendégével megállapodott arról, hogy a két ország az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként együtt fog működni a Koreai-félszigeten kialakult helyzet rendezése érdekében. Johnson szavai szerint London és Moszkva céljai nem esnek egybe Észak-Korea kérdésében, de a béke megőrzése közös cél.
     

Lavrov egyebek között arra is kitért, hogy a két ország szakszolgálatainak terrorellenes együttműködését még mindig gátolja, hogy a Litvinyenko-ügy miatt London megszakította kapcsolatait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB). Alekszandr Livinyenkót, az orosz titkosszolgálat Nagy-Britanniában politikai menedékjogban részesült volt tisztjét 2006-ban Londonban poloniummal mérgezték meg volt kollégái. Az ügy miatt megromlott viszonyt tovább súlyosbította az ukrajnai orosz beavatkozás.
    

A miniszteri tárgyalást követően elhangzott, meglehetősen hűvös hivatalos nyilatkozatok mellett, legalábbis személyes szinten, némi enyhülés is megmutatkozott pénteken a felek között. "Engedjék meg, hogy közöljem: ruszofil vagyok. Méghozzá elkötelezett ruszofil" - mondta a sajtótájékoztatón Johnson.
    

Hozzátette, hogy gyökerei vannak Moszkvában és hogy ő az első brit külügyminiszter, akit Borisnak hívnak. "Kérem, ne kételkedjenek benne, hogy a kapcsolataink javítására fogok törekedni!" - hangoztatta. Lavrov, közölte, annyira megbízik vendégében, hogy kész Borisnak szólítani. A tárgyalások vendéglátója a név kiejtésekor a hangsúlyt angolosan a név első szótagjára helyezte, nem pedig orosz módra, a másodikra.
    

A brit külügyminiszter arra a kérdésre válaszolva, hogy megfogadta-e az otthon kapott tanácsot, hogy Moszkvában ne igyon vodkát, és ne tartson magánál telefont, elmondta: a Lavrov iránti bizalma jeleként a tárgyalás helyszínére érkezve kollégájára bízta a kabátját, a zsebei összes tartalmával együtt. "Boris kabátjában nem volt semmi" - vetette közbe Lavrov.
   

"Ó, már át is kutatták?" - csodálkozott Johnson. Johnson megerősítette, hogy Teheránban felkereste az orosz nagykövetséget, hogy megtekintse Churchill, Roosevelt és Sztálin 1943-as történelmi találkozójának helyszínét, és köszönetet mondott az ottani orosz nagykövetnek a lehetőségért. A külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy 2019-ben Oroszország és Nagy-Britannia kölcsönösen zeneévet rendez majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com