Kína ellenzi a cseh szenátus döntését a Tajvannal ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzéséről

Kína határozottan ellenzi a cseh szenátus bizottsági döntését arról, hogy Csehország több, magas rangú tajvani tisztségviselő látogatását fogadja - számolt be internetes kiadásában a Global Times című kínai lap Kína Prágában állomásozó nagykövetségének pénteki közlésére hivatkozva.A cseh szenátus külügyi, védelmi és biztonsági bizottsága szerdán határozatot fogadott el a Tajvannal folytatott együttműködés elmélyítéséről. Kína prágai nagykövetségének pénteki közleményében a nagykövetség szóvivője rámutatott: Peking ugyan nem támaszt semmiféle ellenvetést a külföldi országok és Tajvan közötti, nem kormányzati jellegű, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokkal szemben, de határozottan ellenez mindenféle hivatalos kapcsolattarást közöttük.
    

A kínai fél felszólította Csehországot az egy-Kína elv tiszteletben tartására, valamint a Tajvannal kapcsolatos ügyek körültekintő és megfelelő kezelésére. A közleményben Kína prágai nagykövetsége emlékeztetett arra, hogy Kína az egy-Kína elvét a más országokkal ápolt, baráti kapcsolatok fejlesztésének előfeltételének és politikai alapjának tekinti.
    

Kína saját területe részeként tekint az egyébként 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra. Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott, az egy-Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel.


A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében. Peking részéről a feszültségek közelmúltbeli kiéleződését részben a tajvani politikusok külföldi erőkkel folytatott "összejátszásának" tulajdonították.
    

A pénteki közleményben aláhúzták: Kína kész mindent elkövetni a békés újraegyesülés érdekében, de nem fog teret engedni semmiféle szakadár tevékenységnek. Hozzátették: Kína ellenez mindenféle politikai manipulációt a Kína-ellenes erők részérő, és nem enged semmilyen "hibás jelet" küldeni a Tajvan függetlenségét propagáló szakadároknak.
    

Csehország és a Kínai Népköztársaság között idén 72 éve áll fenn diplomáciai kapcsolat. Kína jelenleg Csehország második legnagyobb kereskedelmi partnere, és a legnagyobb, Európai Unión kívüli kereskedelmi partnere. Prága egy áprilisi határozattal is Kína nemtetszését váltotta ki - a cseh szenátus akkor egyhangúlag megszavazta, hogy támogatja Tajvan részvételét az Egészségügyi Világszervezet minden találkozóján, mechanizmusaiban és tevékenységében. Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke pedig augusztusban Peking figyelmeztetése ellenére látogatást tett Tajvanon.
   

A kínai külügyminisztérium augusztusban Pekingben állomásozó nagykövete visszahívására szólította fel Litvániát, miután Vilnius engedélyezte, hogy Tajvan képviseleti irodát hozzon létre Litvániában. Ezzel egy időben Kína is visszahívta saját, Litvániában állomásozó nagykövetét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com