Megbotlott a tolvaj!

Párizsban láncfűrésszel tört be egy férfi a múzeumba. A 20 éves tolvaj a párizsi Természettudományi Múzeumból rabolt el egy történelmileg értékes agyart egy elefánt csontvázról.

Nem sokkal később azonban megsérült.


Elefánt csontPárizs: Egy fiatalember láncfűrésszel a kezében tört be a Természetvédelmi Múzeumba, majd fűrészelte le az egykoron XIV. Lajos, a Napkirály tulajdonába tartozó elefánt agyarát. A 20 éves betörő a bűntett után rögtön elmenekült, ezt követően a rendőrség a helyszínre érkezett. Már a szomszédos utcában előállították a tolvajt. A férfi szökés közben megsérült, így nem tudott tovább menekülni, kórházba kellett szállítani, ahol egy sebészeti eljárás alá vetették.

Fioraso Geneviéve Kutatási Miniszter azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy a tolvaj szombat este azzal a szándékkal tört be, hogy eltulajdoníthassa az elefántok agyarát. "A legnagyobb kár, hogy ez a kiállítási darab nagy történelmi és tudományos érték", sajnálatát fejezte ki a Miniszter is. Most azt vizsgálják, miként tudják restaurálni. Az elefántcsontnak a fekete piacon igen magas az ára, különösen Ázsiában nagy a kereslet. Főként hagyományos orvoslás céljából használják.

A mintegy 62 millió lelettel büszkélkedő franciaországi Természettudományi Múzeum vezető intézmény a maga kategóriájában. Évente 1,9 millió látogatót vonz.

(forrás: Spiegel magazin)

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com