Rendőrökre támadtak a kilakoltatás ellen tüntetők

Rendőrautón ugráltak a kilakoltatás ellen tüntetők.


A rendőrség az akció közben még könnygázt is bevetett.

A jobb lakástámogatási rendszerért tüntető tömeg tojással, füstbombákkal és üvegekkel kezdte dobálni a hatóságokat Olaszországban. 

5068546_72af76bf3a74a896c9774437fad45641_wm

[ads1]
5068322_12cf061af4544cbc4fd532608794cae1_wmRómában azért volt tüntetés, hogy véget vessenek a kilakoltatásoknak, és kiharcolják a kormánynál azon emberek támogatását, akik a nehéz gazdasági helyzet képtelenek lakásuk bérleti díját fizetni.

A tüntető tömeg egy rendőrfurgont is megtámadott. Az olasz médiának eltérő értesülései vannak a sérültek számáról: a helyi forrás szerint 10 tüntető és 3 rendőr sebesült meg, míg a La Stampa szerint hat ember, köztük két rendőr szorult orvosi ellátásra. Számos tüntetőt letartóztattak.

Pár nappal ezelőtt október 19-én is erőszakba torkollott egy tüntetés az olaszoknál. A megszorítások elleni tüntetésben és a mostani kilakoltatás ellenes tüntetésben is részt vettek helyiek és bevándorlók is.

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com