Szexuális erőszak Ázsiában: minden negyedik férfi elkövető lehet

Halált az elkövetőre - ezt kívánja egy tüntető egy indiai eset után Halált az elkövetőre - ezt kívánja egy tüntető egy indiai eset után

Szinte minden negyedik férfi követett már el legalább egy nőn szexuális erőszakot egy tanulmány szerint, melyet több ázsiai országban folytatott felmérés alapján készítettek el. Az elkövetők többsége azzal indokolja tettét, hogy a szex mégiscsak jár neki.

A "The Lancet" nevű orvostudományi szaklap az ENSZ felkérésére készítette azt a felmérést, melyben 10.000, az ázsiai régióban élő, 50 év alatti férfit kérdeztek meg Bangladesben, Kínában, Indonéziában, Pápua Új-Guineában és Srí Lankán. Közülük szinte minden negyedik számolt be arról, hogy legalább egyszer megtörtént már, hogy közösülésre kényszerített egy nőt, továbbá minden tizedik beismerte, hogy olyan nőn követett el erőszakot, aki nem az ő partnere volt. A férfiak mintegy fele vallotta magát többszörös visszaesőnek.

A vizsgálatban kitértek arra is, hogy milyen indokokkal magyarázzák a férfiak az erőszakos cselekményeket. Ebből kiderült, az elkövetők mintegy háromnegyede véli úgy, jár neki a szex, és emiatt joga van a nőt közösülésre kényszeríteni. A válaszadók 60%-a mondta azt, hogy puszta szórakozásból közösült, míg 38% büntetésnek szánta az erőszakot. A kutatók megállapításai alapján azok a férfiak, akik gyerekként is hasonló erőszak elszenvedői voltak, gyakrabban válnak később maguk is elkövetőkké.

Egy másik kutatócsoport az ENSZ egyik bűnmegelőzési programjának részeként a férfiak erőszakra való hajlamát vizsgálta. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy az általános feltételezésekkel szemben a fizikai erőszak és a szexuális közösülésre kényszerítő erőszak nem minden esetben jelenik meg egyszerre. Ettől függetlenül a szexuális erőszakkal járó esetek mintegy felében ismerték be a férfiak, hogy ütötték vagy rúgták áldozatukat. Pápua Új-Guineában ez az arány 80% volt.

Az ENSZ szexuális erőszakot vizsgáló hálózatában több szervezet működik együtt, céljuk pedig, hogy feltárják, mi késztetik a férfiakat az erőszakos magatartásformákra, valamint hogy javaslatokkal álljon elő arra vonatkozóan, hogyan lehetne a jövőben ezeket a viselkedésmintákat befolyásolni.

Forrás: welt

Hozzászólások

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

http://ujhazak.com