Vallási méltóságot öltek meg Damaszkuszban

Egy ismert vallási méltóság is életét vesztette egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantás során Damaszkuszban. Legalább másik tizenöt ember is meghalt és több mint negyvenen megsebesültek.


Ismert szunnita méltóság is volt a körülbelül tizenhat áldozat között, akik egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantásban vesztették életüket egy damaszkuszi mecsetben.
A szíriai hírügynökség úgy értesült, legalább negyvenen megsebesültek a detonáció során.
A méltóság az Aszad- rendszer támogatója volt.

Mohammed Szaid al-Buti mondta el minden pénteken az imát a mecsetben, és saját vallási műsora is volt a televízióban.

Köztudottan  jelenlegi elnök, Bassár el-Aszad apja, a néhai Háfez Asszad kormányzásának kezdete óta támogatta a fennálló rendszert és elítélte a radikális lázadókat.
Buti sejk  egyike volt azon keveseknek, akik az ellene fellázadó szunnita kisebbség tagjai közül még támogatták.

A főváros egyik kerületében, az al-Iman mecsetben tartott előadást, mikor valaki a tömegben működésbe hozta robbanóövét.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja csütörtökön közölte, hogy szíriai lázadók az elmúlt egy napban több, az Izrael által megszállt Golán-fennsíkhoz közeli települést lerohantak, tovább növelve a feszültséget a kényes katonai övezetben.
Információk szerint több települést is elfoglaltak a lázadók azon a területen, legalább százötvenen pedig Libanonba menekültek.

forrás: metropol.hu

 

 

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com