Vérengzésbe torkollt a buddhista- muzulmán ellentét

Tízezren elmenekültek, harmincketten meghaltak, ötven házat pedig felgyújtottak a hétvégén Burmában.
A zavargást  felfegyverzett buddhisták robbantották ki, akik gyújtogatni indultak el a városi muzulmán negyedek felé.


Thein Szein államfő már a múlt hét közepén kihirdette a rendkívüli állapotot.
Akkor az ország kulturális központjától, Mandalaytől délre fekvő városban három napja tartottak a harcok a buddhisták és a muzulmánok között.
A zavargásokat egy zálogházi vita kapcsán törtek ki, mikor egy buddhistákból álló banda gyújtogatni kezdte a főleg muzulmánok lakta környékbeli házakat és mecseteket.
A rivális bandák azóta egymást ölik Meiktilában.
A város üzleteit napok óta nem tudták feltölteni áruval, így a vérengzések mellett az élelmiszerhiány is problémát okoz.
Vasárnap a Meikhtilától délre fekvő Jamethinben és Leweiben is felgyújtottak több házat és egy mecsetet.
Mindkét fél botokkal, késekkel felfegyverzett embereket mozgósított.
A rendőrség csak nehezen tudott viszonylagos nyugalmat teremteni, éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el.
Az ország egyik legnagyobb problémája a vallási és etnikai kisebbségek helyzetének rendezetlensége.
A burmai alkotmány tervezett módosításával igyekeznek megteremteni a jogi alapot a politikai megoldáshoz.
Az erőszakos zavargás hullámban eddig harmincöt embert tartóztattak le, nagy részük buddhista férfi, írja a nol.hu.

Burmában a buddhizmus legősibb ágát, a théraváda buddhizmust gyakorolják.
Azon kevés országok egyike ez, ahol legtisztábban megőrizték a meditáció elméletét és gyakorlati technikáját, és ahol élő hagyományban, tanítótól tanítványra szállva hagyományozódik át a meditáció, évszázadokon keresztül.
A buddhista terrorizmus korábban már máshol is felütötte a fejét. 0000Buddhists_and_Muslims_clash_in_central_Burma_town
Szélsőséges buddhista szervezetek Sri Lankán a helyi keresztények és a tamilok ellen hajtottak végre merényleteket, de a buddhista- muzulmán ellentét évről évre problémákat okoz Thaiföldön is.

Az egyik legnagyobb összecsapás legutóbb tavaly novemberben, Mianmar nyugati részén történt.
A zavargások hónapokig tartottak.
Az országban jelentős kisebbségben lévő, bengáli eredetű muzulmánok és a buddhista többséghez tartozó arakániak között már régóta fennállt az ellentét.
Végül az váltotta ki a tettlegességet, mikor muzulmán férfiak megerőszakoltak egy buddhista lányt. Akkor több mint 150 embert öltek meg, csaknem százezer ember menekült el otthonából és körülbelül 75 ezren kerültek menekülttáborba.

 

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com