Bajt hozhat Kenyára az új elnök

Több napig tartó várakozás után megszületett a kenyai választások eredménye, ám mivel a győztest emberiesség elleni bűnökkel vádolják, újabb vérengzésektől tartanak az országban. Amerika komoly következményekkel fenyeget.


Uhuru Kenyatta nyerte a 2013-as választásokat Kenyában. A férfit a 2007-es események kapcsán felbujtással vádolják. A zavargások öt évvel ezelőtt a főváros nyomornegyedeiben törtek ki, miután két nappal a voksok leadása után sem született eredmény. Ezúttal is zavargásoktól tartanak.

Mi volt a baj 2007-ben?
A részeredmények az ellenzéki elnök győzelmét jósolták, ám idő előtt mindkét fél győztesnek nyilvánította magát. Miután sem a hivatalban lévő elnök,  Mwai Kibaki, sem pedig  Raila Odinga nem volt hajlandó engedni elképzeléseiből, hatalmas vérengzést indítottak el.

A feltételezett választási csalások miatt fiatal tiltakozók barikádokat emeltek, bozótvágó késeket vettek magukhoz és gumiabroncsokat gyújtottak meg Nairobi nyomornegyedeiben. Mindennek ellenére Alexander Graf Lambsdorff, az Európai Unió 150 fős megfigyelő missziójának vezetője, "túlnyomórészt korrektnek és békésnek" nevezte a szavazás lefolyását.  

Ám az elhúzódó számlálás miatt egyre nőtt a politikai feszültség. A nagyrészt Odingára voksoló, a főváros nyomornegyedeiben élő fiataloknál végül elszakadt a cérna. Az idén leváltott miniszterelnök programja akkor a nélkülözők érdekeit célozta és új politikát hirdetett választási kampányában. Kibaki politikájából hatalma idején keveset profitáltak a szegény rétegek, ezért változásra vágytak. A két politikus között végül kompromisszum született, Kibaki lett az ország elnöke, míg Odinga megkapta a miniszterelnöki posztot. A vérengzések azonban számos emberéletet követeltek, sokan pedig elmenekültek az országból és azóta sem tértek vissza.

Új alkotmány, új problémák
Három év sem telt el, mikor a 2011 újabb aggódásra adott okot az országban, hiszen eredetileg a soron következő választások időpontja 2012-re volt kiírva. Ez lett volna az első olyan választás, melyet az új alkotmány szabályai szerint bonyolítanak le, ám annak szövege - akkori nyilatkozatok szerint - komoly értelmezésre szorult. Az alaptörvény szerint minden ötödik év augusztusának második keddjén kell sort keríteni a választásokra. Ez akkor 2012. augusztus 14-ére esett, ám a hivatalos kiírás előtt a kenyai kormány indítványozta a voksolások decemberre halasztását.

Kérvényüket azzal indokolták, hogy a dátum eltolásával több idejük lenne a felkészülésre és a költségvetési ciklus is véget ér, így az új kormány saját éves büdzsét hozhat majd létre. 
Az alaptörvény szövegének megszegése mellett az új választási törvény kihirdetése is nagy port kavart, mely szintén sokáig váratott az életbe lépésre. A cél a potenciális jelöltek szigorú feltételek elé állítása, valamint a kampányköltségek limitálása volt.
Mindennek ellenére 2007 óta először 2013-ban tartották meg a választásokat. A 2010-ben életre hívott új alkotmány értelmében a választást követően megszüntetik kormányfői tisztséget, így az elnök egyben a végrehajtó hatalom fejévé is válik.

Rettegés az újabb választásoktól
2013 sok szempontból hozott újdonságokat a politikai életben. Mint ahogy arról korábban oldalunk is beszámolt, az új alaptörvény életbe lépése mellett az ország függetlenné válása óta először rendeztek nyilvános választási vitát, ahol mind a nyolc jelölt megjelent. A Guardian beszámolója szerint a vita értékelhetetlen volt, hiszen bár a fő irányvonalakban mindenki egyetértett, egyetlen témát sem érintettek mélyebben a potenciális elnökjelöltek.

A nyolc jelölt között szerepelt Raila Odinga, a jelenlegi miniszterelnök, Musalia Mudavadi, az ország egyik miniszterelnök-helyettese és Peter Kenneth parlamenti képviselő is, aki egyetlen fehér bőrűként indul a választásokon. James ole Kiyiapi Kanadában doktorált erdőgazdász, Paul Muite, emberi jogi szakértő, valamint Mohamed Abduba Dida, korábbi tanár is, valamint az egyetlen induló női jelölt, Martha Karua. A nyolcadik jelölt, Uhuru Kenyatta már indulásával is nagy port kavart a közvéleményben, hiszen a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények miatt indított ellene eljárást, ugyanis erős a gyanú, hogy felbujtó volt a 2007-es események során.

Ennek ellenére a kenyai bíróság engedélyezte a részvételét.0304-OKENYA-Kenya_Elections_Debate_full_600
Mikor a részeredmények alapján kiderült, Kenyatta kapta a legtöbb szavazatot, perét elnapolták, mondván, hogy egybeesett volna a Kenyában zajló választások második fordulója előtti kampánnyal. A tárgyalást július 9-re halasztották. A Nemzetközi Büntetőbíróság csütörtökön közölte, az ügyészség nem kifogásolta a per elhalasztását.

Tartanak a vérengzéstől
A választások első napján a hir.ma szerkesztőségének sikerült utolérnie Kenyában élő magyarokat, akik arról számoltak be, ugyan kisebb zavargások már reggel is voltak, nem sokban különbözik a közhangulat a megszokottól.  „Mindenki változásokat szeretne. Az emberek itt Kenyában nem a politikai meggyőződésük, hanem a törzsi hovatartozásuk alapján szavaznak.”- mondta akkor  Balog András és dr. Salánki Balog Tímea.

Kenyatta győzelme miatt azonban újabb zavargásoktól és demonstrációktól tartanak. 6,17 millió állampolgár adta voksát a volt miniszterelnök helyettesre. Kenyatta korábban úgy nyilatkozott, hogy ha megválasztják, a vádirat nem befolyásolja őt teendői elvégzésében. “Már voltam tagja a kormánynak és mindig képes voltam teljesíteni a munkámat. Ha a kenyaiak úgy döntenek, hogy én vagyok a megfelelő vezető, tiszteletben kell tartanunk demokratikus akaratukat.”- tette hozzá.

A leköszönő miniszterelnök, Raila Odinga 5,34 millió szavazatot kapott.
Kenyatta hajszálon múló győzelme komoly hatással lehet a Nyugattal fenntartott kapcsolatokra. Az Egyesült Államok és több európai ország is arra figyelmeztette a fővárost, komoly következményei lesznek annak, ha komoly bűnökkel vádolt férfi nyeri meg a választást.

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com