Magyar-horvát kapcsolatok a múltban
Horvátország 2013. július 1-jétől az Európai Unió tagja. Magyarország 2004 óta EU tag. A csatlakozás kapcsán tekintünk vissza, hogyan alakult Magyarország kapcsolata a déli szomszéddal az elmúlt évszázadok alatt.
Mindkét nép az államiság régi hagyományaival büszkélkedhet. A két ország évszázadokon át élt nemcsak szomszédságban, hanem államközösségben is egymással.
A horvátok ősei a VII. században telepedtek le a Drávától az Adriai-tengerig terjedő területen. A keresztény vallás terjedésekor nyugaton a latin, keleten a bizánci egyház hatása érvényesült. A területen több fejedelemség létesült. A legerősebb a horvát államalakulat lett frank hűbéres fejedelemségként.
A honfoglaló magyarok a X. század végén érkeztek a Kárpát-medencébe (a kettős honfoglalás szerint korábban, de ez nem tartozik szorosan a témához). A horvátok (is) összecsaptak az érkező magyarokkal időnként.
Szent István király uralkodása alatt (1000-1038) a két ország között jó viszony jellemezte, amelyet a korban szokásos dinasztikus házasságokkal pecsételtek meg.
I. Béla király lánya, Ilona Zvonimir király felesége lett. A középkori horvát királyság ekkor élte fénykorát. Zvonimir halála után az Árpádok jogot formáltak a horvát trónra. Szent László öccsét, Álmost nevezte ki a terület élére.
I. Lajos aranyforintja
Ezzel megteremtette a magyar-horvát államközösséget, perszonáluniót. Horvátország önállóságot élvezett, az önálló államiság legfontosabb jegyeit megtartotta. Az országot valóban nem a magyar király, hanem nevében a bán irányította. Önálló rendi gyűlést tartottak a XIII-XIV. századtól. A dalmát városok kiváltságait a magyar király megerősítette.
Szlavónia, a Dráva és a Száva által bezárt terület a török kor előtt szorosabb szálakkal kötődött Magyarországhoz. A mindenkori trónörökös irányította ezt a területet Corvin Jánosig.
A magyarok és a horvátok együtt harcoltak a közös ellenségek ellen, tatárok (mongolok), a törökök és a velenceiek ellen.
A tatárok ellen menekülve IV. Béla az Adriai-tengeri szigetekre menekült. Klissza várában született lánya, a későbbi Szent Margit.
A török korban pedig horvátok ezrei menekültek a török elől északra, magyar földre.
A törökök kiűzése után együtt léptek fel a Habsburgok egységesítő törekvéseivel szemben. Erre legjobb példa a Wesselényi-összeesküvés, amelyben a Zrínyiek és a Frangepánok is elvesztek a XVII. század második felében.
A horvátok leginkább Anjou (Nagy) Lajos (1342-1382) közös királyunkat tisztelik, mivel sikerült legyőznie Velencét és visszaszerezni az elvesztett dalmát városokat.
Zrínyi Miklós
A magyar történelemben számos, horvát, dalmát illetve szlavón származású politikus, hadvezér játszott fontos szerepet. Ilyenek voltak a Zrínyiek, a Frangepánok, Jurisics Miklós, Janus Pannonius vagy Vitéz János - a sor nem teljes. Mindkét nép magáénak vallja a jeles férfiúkat. (Kevés nőt találunk közöttük. Közülük Zrínyi Ilona a legismertebb.) Mátyás király udvarában dalmát kőfaragók dolgoztak. Hunyadi Jánosról hőstetteiről pedig a horvát népi epika mesél. Mondák, mesék, népdalok, a népművészet számos további közös elemet mutat. A kölcsönös kulturális hatás kétségtelen.
Az első igazi ellentétek a XIX. században mutatkoztak a két ország illetve nép között, amikor Európa-szerte felerősödtek a nemzetállami törekvések. Az első nyílt ellentét még az 1790-es budai országgyűlésen történt, amikor a magyar rendek a német helyett a magyart kívánták hivatalossá tenni, de ez megbukott a horvát képviselők tiltakozása miatt. Ők ragaszkodtak az egyenjogúságot jobban tükröző latin nyelvhez.
A reformkorban a térség minden népe kereste a gyökereit, a saját nemzeti jellegzetességeit. Az illírizmus a horvátokban felerősödött, ami megtörte a magyar-horvát szívélyes viszonyt. A magyar liberálisok Ausztriával egyenrangú Magyarországért harcoltak. Ebben a felállásban Horvátországnak meg kellett volna elégednie korlátozott autonómiával. Ezzel szemben az illírizmus követői államszövetséggé akarta átalakítani a monarchiát.
Jellasics szobra Zágrábban
Fegyveres harchoz a magyarok és a horvátok között 1848-49-ben került sor Jellasics horvát bán vezetésével bécsi támogatással. (Kérdés, hogy mikor merre néz a zágrábi Jellasics-szobor: Bécs vagy a magyar főváros felé.)
Az 1849 utáni csalódás lassan közeledést hozott a két ország és nép között, amely eredménye az 1868-as horvát-magyar kiegyezés lett. Horvát-Szlavónország teljes körű autonómiát kapott a belügyek, az igazságszolgáltatás, a kultúra és az oktatás terén, viszont nem kapott gazdasági és pénzügyi téren. Ez évtizedekkel később ellentétekhez vezetett, így, amikor 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott, a horvátok inkább a délszláv közösséghez csatlakoztak.
A XX. században a kulturális kapcsolatok kivételével a horvátok és a magyarok kapcsolata meggyengült. Az elhidegüléshez a történelemoktatás is hozzájárult. Tito Jugoszláviájának felbomlása után mélyült el ismét a két ország kapcsolata.
www.old.asziv.hu
Mindkét nép az államiság régi hagyományaival büszkélkedhet. A két ország évszázadokon át élt nemcsak szomszédságban, hanem államközösségben is egymással.A horvátok ősei a VII. században telepedtek le a Drávától az Adriai-tengerig terjedő területen. A keresztény vallás terjedésekor nyugaton a latin, keleten a bizánci egyház hatása érvényesült. A területen több fejedelemség létesült. A legerősebb a horvát államalakulat lett frank hűbéres fejedelemségként.
A honfoglaló magyarok a X. század végén érkeztek a Kárpát-medencébe (a kettős honfoglalás szerint korábban, de ez nem tartozik szorosan a témához). A horvátok (is) összecsaptak az érkező magyarokkal időnként.
Szent István király uralkodása alatt (1000-1038) a két ország között jó viszony jellemezte, amelyet a korban szokásos dinasztikus házasságokkal pecsételtek meg.
I. Béla király lánya, Ilona Zvonimir király felesége lett. A középkori horvát királyság ekkor élte fénykorát. Zvonimir halála után az Árpádok jogot formáltak a horvát trónra. Szent László öccsét, Álmost nevezte ki a terület élére.
Könyves Kálmán megszilárdította a magyar királyok uralmát a horvát trónon, viselte Horvátország és Dalmácia királyi címét is.
I. Lajos aranyforintjaEzzel megteremtette a magyar-horvát államközösséget, perszonáluniót. Horvátország önállóságot élvezett, az önálló államiság legfontosabb jegyeit megtartotta. Az országot valóban nem a magyar király, hanem nevében a bán irányította. Önálló rendi gyűlést tartottak a XIII-XIV. századtól. A dalmát városok kiváltságait a magyar király megerősítette.
Szlavónia, a Dráva és a Száva által bezárt terület a török kor előtt szorosabb szálakkal kötődött Magyarországhoz. A mindenkori trónörökös irányította ezt a területet Corvin Jánosig.
A magyarok és a horvátok együtt harcoltak a közös ellenségek ellen, tatárok (mongolok), a törökök és a velenceiek ellen.
A tatárok ellen menekülve IV. Béla az Adriai-tengeri szigetekre menekült. Klissza várában született lánya, a későbbi Szent Margit.
A török korban pedig horvátok ezrei menekültek a török elől északra, magyar földre.
A törökök kiűzése után együtt léptek fel a Habsburgok egységesítő törekvéseivel szemben. Erre legjobb példa a Wesselényi-összeesküvés, amelyben a Zrínyiek és a Frangepánok is elvesztek a XVII. század második felében.
A horvátok leginkább Anjou (Nagy) Lajos (1342-1382) közös királyunkat tisztelik, mivel sikerült legyőznie Velencét és visszaszerezni az elvesztett dalmát városokat.
Zrínyi MiklósA magyar történelemben számos, horvát, dalmát illetve szlavón származású politikus, hadvezér játszott fontos szerepet. Ilyenek voltak a Zrínyiek, a Frangepánok, Jurisics Miklós, Janus Pannonius vagy Vitéz János - a sor nem teljes. Mindkét nép magáénak vallja a jeles férfiúkat. (Kevés nőt találunk közöttük. Közülük Zrínyi Ilona a legismertebb.) Mátyás király udvarában dalmát kőfaragók dolgoztak. Hunyadi Jánosról hőstetteiről pedig a horvát népi epika mesél. Mondák, mesék, népdalok, a népművészet számos további közös elemet mutat. A kölcsönös kulturális hatás kétségtelen.
Az első igazi ellentétek a XIX. században mutatkoztak a két ország illetve nép között, amikor Európa-szerte felerősödtek a nemzetállami törekvések. Az első nyílt ellentét még az 1790-es budai országgyűlésen történt, amikor a magyar rendek a német helyett a magyart kívánták hivatalossá tenni, de ez megbukott a horvát képviselők tiltakozása miatt. Ők ragaszkodtak az egyenjogúságot jobban tükröző latin nyelvhez.
A reformkorban a térség minden népe kereste a gyökereit, a saját nemzeti jellegzetességeit. Az illírizmus a horvátokban felerősödött, ami megtörte a magyar-horvát szívélyes viszonyt. A magyar liberálisok Ausztriával egyenrangú Magyarországért harcoltak. Ebben a felállásban Horvátországnak meg kellett volna elégednie korlátozott autonómiával. Ezzel szemben az illírizmus követői államszövetséggé akarta átalakítani a monarchiát.
Jellasics szobra ZágrábbanFegyveres harchoz a magyarok és a horvátok között 1848-49-ben került sor Jellasics horvát bán vezetésével bécsi támogatással. (Kérdés, hogy mikor merre néz a zágrábi Jellasics-szobor: Bécs vagy a magyar főváros felé.)
Az 1849 utáni csalódás lassan közeledést hozott a két ország és nép között, amely eredménye az 1868-as horvát-magyar kiegyezés lett. Horvát-Szlavónország teljes körű autonómiát kapott a belügyek, az igazságszolgáltatás, a kultúra és az oktatás terén, viszont nem kapott gazdasági és pénzügyi téren. Ez évtizedekkel később ellentétekhez vezetett, így, amikor 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott, a horvátok inkább a délszláv közösséghez csatlakoztak.
A XX. században a kulturális kapcsolatok kivételével a horvátok és a magyarok kapcsolata meggyengült. Az elhidegüléshez a történelemoktatás is hozzájárult. Tito Jugoszláviájának felbomlása után mélyült el ismét a két ország kapcsolata.
www.old.asziv.hu
Hozzászólások