Mai rabszolgák

A három fogságban tartott nő híre bejárta a világsajtót, s úgy tűnik az ő személyes tragédiájuk a jéghegy csúcsa.

LampethNagy-Britanniában harminc éves fogságból szabadított ki három nőt egy jótékonysági szervezet az egyik áldozat telefonhívása után.

Nemcsak a londoni ügyben, de az ügy kapcsán is vizsgálatok indultak. Mint ismeretes, London Lampeth nevű városrészében egy 57 éves ír, egy 69 éves malajziai és egy 30 éves brit nőt szabadítottak ki. A legfiatalabb, a 30 éves brit nő szolgaságban láttam meg a napvilágot, soha nem járt a házon kívül, a külvilág teljesen ismeretlen számára. A három nő most szakemberek felügyelete alatt van, s segítséget kapnak a trauma feldolgozásában és ahhoz, hogy új életet tudjanak kezdeni.

Várhatóan hosszú kezelés és foglalkozás előtt állnak.
A három nőt fogva tartó 67 éves férfi és a szintén 67 éves nő állítólag egy szekta eszméit felhasználva agymosással tartotta fogságban áldozataikat. A pár - állítólag házasok - még a 70-es években már összetűzésbe került a rendőrséggel. Az ok: bevándorlással kapcsolatos visszaélések. A párt jelenleg óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Kiderült, hogy becslések szerint mintegy 5000 embert tartanak házi fogságban Nagy-Britanniában. Az okok között szerepel embercsempészet, szex ipar, háziszolga illetve különféle bűncselekmények.

Gyakran a későbbi áldozatok gyermekként csempészet vagy gyermekrablás révén kerülnek az országba. Az akciókat szervezett bandák hajtják végre pénzért. A legaggasztóbb trend a szervkereskedelem miatt elrabolt emberek számának növekedése.London

Az egyik szolgaság, emberkereskedelem áldozatait segítő brit jótékonysági szervezet több mint 5000 főre becsüli a szolgaságban tartott emberek számát. Az akaratuk ellen fogva tartott embereket prostitúcióra, bűncselekmények elkövetésére kényszerítik, de sokszor egyszerűen szolgai munkákat végeztetnek vele a lakásban, házban. Az áldozatokat megfélemlítik, fizikailag és lelkileg terrorizálják, mindenkitől félnek. Gyakran olyan országból származnak, ahol a rendőrségtől is félnek. Sokszor egyáltalán nem, vagy alig beszélnek angolul.
A jelenlegi három áldozat közül a két idősebb állítólag néha elhagyhatta a házat, de vélhetően Stockholm-szindrómában szenvednek, azaz olyan pszichológiai állapotban, amelyben szimpátiát éreznek fogva tartóik iránt.

A rendőrség nem tette közzé, hogy az áldozatok mely hatósággal, kórházzal, iskolával álltak kapcsolatban az elmúlt harminc év alatt. Nem közlik továbbá azt sem, hogy az áldozatok, illetve az elkövetők között milyen kapcsolat áll fenn. Véleményük szerint ebben az esetben szexuális kizsákmányolás illetve emberkereskedelem esete nem áll fenn.

Az eset rávilágított a zárt ajtók mögött folyó bűnözés veszélyére és az esetek nagy számára. A belügyminiszter ígéretet tett a "Modern Rabszolga Törvény" parlament elé terjesztésére. Hasonló bűnök miatt az elmúlt években több embert ítélt el a brit bíróság. Áldozatul gyakran hajléktalan, labilis, sebezhető, alkohol- vagy drogfüggő embereket, illetve illegális bevándorlókat választanak.

www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com