Martin Schulz: aki nemet mond a befogadásra, nem állíthatja, hogy az EU képtelen megoldani a migrációt

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Aki nemet mond a befogadásra, nem állíthatja, hogy az EU képtelen megoldani a migráció problémáját - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Ferenc pápával való pénteki vatikáni találkozót követő sajtótájékoztatón.martin schultzMartin Schulz szerint Ferenc pápának Európáról mondott beszédét terjeszteni kell és minden európai fővárosban el kell olvasni, főleg azoknak, akik azt hiszik, a migráció csak Németországra tartozik. "A több mint 500 milliós Európában nem jelenthet problémát egymillió menekült befogadása, ha megosztjuk a terheket" - hangsúlyozta.

Az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, Ferenc pápa az Európa egysége melletti elkötelezettségéért kapott Károly-díj átvételekor mondott beszédében "európai álmait" sorolta fel. Martin Schulz hangsúlyozta, hogy a megvalósítandó álmok közé tartozik az is, hogy tegyenek a "legaktívabb európai generációt", vagyis a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten azt hangoztatta: azoknak kell elolvasni Ferenc pápa beszédét, akik másokkal ellentétben nem "teljes, hanem csak részidőben európaiak". A két uniós vezető egyaránt sajnálatát fejezte ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök lemondása miatt, hangsúlyozva, hogy az EU-val együttműködő partner jelentette be távozását. Reményüket fejezték ki, hogy Davutoglu utódjával is eredményes közös munkát tudnak folytatni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com