Megnyílt Londonban a Nemzetközösség csúcsértekezlete

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: II. Erzsébet királynő megnyitó beszédével hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta, 53 tagországot számláló Nemzetközösség (Commonwealth) londoni csúcstalálkozója.A 92 esztendős brit uralkodó a Buckingham-palotában tartott ünnepélyes megnyitón felidézte, hogy amikor édesapja, néhai VI. György király 1949-ben ugyanitt vendégül látta a mai formájában megalakuló modern Nemzetközösség alapító országainak vezetőit, a közösség még csak nyolc tagországból állt.

    
A Nemzetközösséget létrehozó Londoni Deklarációt annak idején az Egyesült Királyság mellett Ausztrália, Kanada, India, Új-Zéland, Pakisztán, Dél-Afrika és Srí Lanka írta alá. Ezen a csúcsértekezleten született döntés arról is, hogy a modern Nemzetközösség nevéből kiveszik a korábban használt, még a gyarmati időkhöz kötődő "Brit" jelzőt.
   

A jelenlegi 53 tagállam közül - az Egyesült Királyságon kívül - tizenötnek ma is II.

Erzsébet királynő az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi kiterjedésű országoknak, mint Kanada és Ausztrália. Kanada és Ausztrália - jóllehet mindkét ország Nagy-Britanniától független parlamenti demokrácia - a világ két legnagyobb alkotmányos monarchiája, a brit korona formális fennhatósága alatt.
    

A Nemzetközösség messze a világ legnagyobb államközi szervezete: az 53 tagországban összesen 2,4 milliárd ember - a világ összlakosságának csaknem a harmada - él, és a nemzetközösségi országok összterülete a Föld teljes szárazföldi területének negyede. A földrajzi kiterjedést és a lakosságszámot ugyanakkor nem tükrözi a gazdasági súly: a tagországok együttes hazai összterméke (GDP) tízezer milliárd dollár, alig több mint a fele az Egyesült Államok 19 ezer milliárd dolláros éves GDP-értékének.
    

A modernkori Nemzetközösségnek fennállása eddigi csaknem hét évtizededében mindössze két vezetője volt: 1952-ben bekövetkezett haláláig VI. György király, azóta pedig leánya, a jelenlegi uralkodó. A szervezet vezetői tisztsége nem örökletes, de II. Erzsébet királynő csütörtöki megnyitó beszédében egyértelművé tette, hogy szeretné, ha az édesapja, VI. György által 1949-ben megkezdett munkát "egy nap" legidősebb fia, Károly trónörökös folytathatná a Nemzetközösség élén.
    

Erről a kérdésről várhatóan a londoni csúcstalálkozó pénteki zárónapján döntés születik. A nemzetközösségi csúcs legfontosabb napirendi pontjai között szerepel ugyanakkor a tagországok közötti kereskedelem fejlesztése, különös tekintettel arra, hogy Nagy-Britannia nem egészen egy év múlva kilép az Európai Unióból.
    

Boris Johnson brit külügyminiszter a londoni nemzetközösségi találkozó alkalmából csütörtökön kiadott hivatalos nyilatkozatában hangsúlyozta: Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után is kifelé tekintő, az üzleti tevékenység előtt nyitott globális gazdaság marad. A Nemzetközösség 53 tagországának egymás közötti kereskedelmi forgalma a londoni csúcstalálkozó előtt kiadott új előrejelzés - The 2018 Commonwealth Trade Review - szerint 2020-ban eléri a 700 milliárd dollárt, és a tagországok piacaira irányuló brit export értéke jelenleg hozzávetőleg a kétszerese a húsz évvel ezelőttinek.
    

Ez is eltörpül azonban Nagy-Britannia és Európai Unió több mint 640 milliárd eurós kétoldalú éves kereskedelmi forgalma mellett. A Nemzetközösség 52 társállamának piacára irányuló brit export értéke a teljes brit kivitel 8,9 százaléka volt tavaly; ez nagyrészt a Németországba exportált brit termékek és szolgáltatások éves értékével azonos.
   

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar vonulni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, mivel nem kívánja teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek, és megkötések nélkül kíván saját, kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni az unión kívüli országokkal. London ugyanakkor az EU-val is széleskörű szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com