Mélyponton az elődjeinél is népszerűtlenebb francia elnök tetszési mutatója

Továbbra is mélyponton van Francois Hollande tetszési mutatója: a franciáknak csak 23 százaléka elégedett az államfő politikájával, miközben miniszterelnöke, Jean-Marc Ayrault is a 30 százalékos küszöb alá zuhant, s már csak a megkérdezettek 28 százaléka támogatja a tevékenységét - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap közölt a Le Journal du Dimanche című hetilap.

zeusd1-SHIG-2163149


A másfél éve megválasztott francia elnök számára a szeptember jelentette a nagy zuhanást, akkor 5 százalékot vesztett népszerűségéből, s ez az index 23 százalékosra esett vissza. Az Ifop szerint Hollande megítélése októberben összességében nem változott: továbbra is 23 százalékon áll a tetszési mutatója.
Hollande-ot legkevésbé a kiskereskedők (12 százalék), az alkalmazottak (15 százalék) és a munkások (22 százalék) kedvelik. A szélsőjobboldali Nemzeti Front szavazóinak körében 4, míg a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója táborában 5 százalékos az államfő népszerűsége. A 18-24 év közötti fiataloknak viszont még 31 százaléka elégedett Hollande politikájával. Öt hónappal az önkormányzati választások előtt a kommunisták és a Zöldek többsége sem támogatja már a baloldali államfőt, a szocialista választóknak viszont csak 35 százaléka elégedetlen.

Az október 1. és 19. között 1958 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint az elégedetlenség legfőbb oka az adóemelés. A megkérdezettek szinte kizárólag pénzügyi okokat róttak fel a köztársasági elnöknek, s kifogásolták, hogy az elnök nem tesz eleget a gazdasági helyzet javulásáért.

Az Ifop szerint a koszovói származású 15 éves romalány, Leonarda Dibrani és családjának kitoloncolása, amely több ezres diáktüntetéseket váltott ki, egyelőre nincs hatással az államfő megítélésre. Azt viszont a kelet-európai romák integrációja kapcsán kialakult közéleti vita kapcsán többen kifogásolták, hogy a kormány tagjai egymással vitáztak a médiában, nem voltak képesek egy hangon megszólalni, s az elnök nem tudott "rendet teremteni" köztük.
A kormány legnépszerűbb tagja továbbra is Manuel Valls belügyminiszter: a franciák 61 százaléka kedveli a szókimondásáról ismert 51 éves katalán származású tárcavezetőt. Valls tetszési mutatója annak ellenére sem változott, hogy országos felháborodást váltott ki, hogy Leonarda Dibranit a rendőrség egy iskolai kiránduláson az osztálytársai előtt vette őrizetbe.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com