Német lap: Merkel a német határok lezárására készült 2015 szeptemberében

A WAS az újság és testvérlapja, a Die Welt szerkesztőségének egyik munkatársa, Robin Alexander március közepén megjelenő új könyvéből idézve azt írta, hogy nem a politikai szándékon múlott, hogy nem zárták le a bajor-osztrák határt - ahol eléri Németországot a balkáni migrációs útvonal -, amikor a Budapestről gyalog elindult menedékkérők beengedéséről 2015. szeptember 5-re virradóra hozott döntés nyomán nagymértékben felerősödött a menekülthullám.

A hullám néhány nap alatt súlyosan túlterhelte a német menekültügyi rendszert, 2015. szeptember 11-én, pénteken a 16 tartomány közül 14 jelentette a szövetségi belügyminisztériumnak, hogy egyelőre nem tudnak több menedékkérőt elhelyezni, mert minden hely betelt.



Azon a napon a lefoglalt tornacsarnokoktól kezdve a kiürített katonai laktanyákig mindent egybevetve az egész országban 850 szabad hely volt, a külügyminisztérium friss előrejelzése pedig arról szólt, a hétvégén 40 ezer újabb menedékkérő érkezésével kell számolni.

Másnap, szombaton délután a kormánykoalíció vezetői telefonkonferenciát tartottak, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Angela Merkel és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, valamint Thomas de Maiziere belügyminiszter vett részt, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) pedig Sigmar Gabriel pártelnök-alkancellár, gazdasági miniszter és Frank-Walter Steinmeier akkori külügyminiszter.

Robin Alexander kutatásai szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség másnap 18 órakor lezárja a bajor-osztrák határt a menedékkérők előtt.

A döntés alapján a szövetségi rendőrség vezetőségében elkészítették a bevetési parancsot, miszerint senkit sem szabad beengedni, akinek nincsen németországi tartózkodásra feljogosító érvényes irata, akkor sem, ha a határon jelzi, hogy védelmet kér Németországtól. Azonban másnap, szeptember 13-án a belügyminisztérium munkatársai jogi aggályokat vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban vissza lehet-e utasítani a határon olyan embereket, akik menedékjogi kérelem beadásának szándékával akarnak belépni az országba.

Az aggályok alaptalanok voltak, a tárca, és a szövetségi parlament (Bundestag) jogászai is arra a megállapításra jutottak, hogy Németország megtagadhatja a belépést biztonságos országból érkező menedékkérőktől, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte mindenkitől, hiszen a menedékkérők csaknem kivétel nélkül Ausztriából érkeztek.
Akkor azonban ez még nem volt világos, mert a szakértők még hozzá sem kezdtek a jogi szakvélemények összeállításához. Az ügy egészen a kancellárig jutott, aki nem akart állást foglalni, hanem a belügyminisztertől kért garanciát arra, hogy egy esetleges bírósági eljárásban meg lehet védeni a határ lezárásáról szóló döntést. A miniszter nem tudott erre garanciát vállalni. Így végül csak a határellenőrzés visszaállítását határozták el, a határ lezárása pedig elmaradt.

A határ továbbra is nyitva maradt a menedékkérők előtt, de "nem azért, mert Angela Merkel vagy valaki más a szövetségi kormányban tudatosan így döntött volna", hanem azért, mert "a döntő órában egyszerűen nem akadt senki, aki vállalta volna a felelősséget" a határ lezárásáért - írta Robin Alexander.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com