A román szenátus jóváhagyta Ponta feltételezett bűntársának letartóztatását

Jóváhagyta a román szenátus csütörtökön a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor - Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársának - előzetes letartóztatását.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrég újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Sova ellen, akit Victor Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé.

dna

Sovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

Az újabb ügyben a titkos szavazáson 95-en támogatták, 30-an ellenezték az előzetes letartóztatás engedélyezését. A DNA által kért kényszerintézkedést a bíróság rendelheti el.

A parlamentnek először kellett valamely tagja kiadatásának ügyében állást foglalnia, amióta a politikai elit korrupciója ellen fellázadt tüntetők három hete lemondásra kényszerítették Pontát és kormányát. A román média szerint a szenátorok most nem merték megkockáztatni, hogy ismét előjogaik mögé bújtatva védjék meg a letartóztatástól egy korrupcióval gyanúsított társukat.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már korábban jelezte, hogy párttársai sem védik meg Sovát, aki pedig mégis a DNA kérésének elutasítására szavaz, azt a párt megbünteti.

Időközben a DNA egy harmadik ügyben is bűnvádi eljárást indított Sova ellen, ez a mostani ügy előzménye: a vádhatóság szerint Sova már korábban is a govorai hőerőmű költségvetéséből egészítette ki jövedelmét, de szenátori mandátuma előtt, a 2006-2008-as időszakban nem közvetítőkön keresztül tette ezt, hanem saját ügyvédi irodája kötötte meg az állami céggel a jogi tanácsadói szerződést.

Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Sova az utóbbi években a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését, de a parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt.

Ponta és Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com