Szakértő: a térség tartós békéjét és biztonságát segítheti Törökország nyitása Izrael és Oroszország felé

A térség tartós békéjéhez és biztonságához járulhat hozzá, hogy javulni látszanak Törökország kapcsolatai Izraellel és Oroszországgal - nyilatkozta Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő kedden az MTI-nek.

Az elemzőt azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este bejelentette: a politikai, valamint a diplomáciai kapcsolatok rendezését követően Törökország és Izrael gazdasági kapcsolatai is új szintre emelkednek. Binali Yildirim török miniszterelnök közölte: Törökország és Izrael normalizálta viszonyát, első lépésként mindkét ország ismét nagykövetet jelöl ki.

netanyahu_erdogan

Ugyancsak hétfőn Erdogan levélben bocsánatot kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől és a tavaly lelőtt orosz vadászbombázó pilótájának családjától.

A török államfő esti beszédében reményét fejezte ki, hogy "Ankara és Moszkva viszonya mihamarabb rendeződik, mivel a jelenlegi helyzet mindkét fél számára káros".

Hegedűs Tamás mindezzel kapcsolatban kiemelte: Törökország mára több irányban is konfliktusba keveredett, így minden békülés könnyebbséget jelent. Az ország nagyobb hatékonysággal tud részt venni a szíriai és iraki helyzet rendezésében, a gazdaság pedig lendületet kaphat. E fejlemények segítik, hogy olyan erőegyensúly jöjjön létre, amely a tartós béke és biztonság záloga lehet a térségben - vélekedett.

A szakértő egyúttal leszögezte: két külön folyamatról van szó. Izraellel elsősorban Irán megnövekedett térségbeli befolyásának ellensúlyozása miatt volt szükséges megegyezni, Oroszországgal pedig egyrészt a szankciók által okozott károk megszüntetése, másrészt a szíriai helyzet és a kurd konfliktus rendezésének esélye érdekében. Izrael esetében az energetika is szerepet játszhat, mivel az izraeli felségvizeken kitermelt földgáz Törökországon keresztül juttatható leghatékonyabban az európai piacokra - magyarázta.

Az elemző felidézte: az izraeli kapcsolatrendezés előkészítése hónapok óta tart, a török sajtó erről rendre be is számolt. Mivel hosszú évek óta befagyott kapcsolatot kellett rendezni, szükség volt időre, de az Iránnal kötött nukleáris alku, a szankciók feloldása és az iráni-amerikai közeledés felgyorsította a folyamatot. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Törökország szembekerülne Iránnal, a kapcsolataik jók, de az ellensúlynak meg kell lennie - mutatott rá.

Hegedűs Tamás szerint Oroszországgal a konfliktus kezdete óta megvan a szándék a rendezésre, mivel több érv szól az együttműködés, mint a szembenállás mellett. Nemrég a török vezetés Oroszország nemzeti ünnepe alkalmából is szívélyes hangú üdvözletet írt az orosz vezetésnek.

Hangsúlyozta: mindkét esetben szerepe lehet annak, hogy Törökországnak a fő biztonsági fenyegetést tavaly nyár óta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) jelenti, továbbá az ország területi egységének biztosítása. Ehhez képest más konfliktusok súlya átértékelődik - tette hozzá.

A szakértő úgy látja, Izrael esetében a kezdeményezés kölcsönös volt, és a török-orosz viszonyban a rendezés szintén mindkét fél érdeke, de mivel a szankciók miatt rövidtávon Törökországnak volt hátrányosabb a helyzet, Ankara tette meg a döntő lépést.

Kitért rá: mivel Törökország és Izrael között nincs közvetlen stratégiai ellentét, és a regionális biztonság, az energiaszállítás biztosítása közös érdek, tartós lehet a megbékélés.

Oroszország pedig várhatóan kedvezően reagál a török közeledésre, a gazdasági kapcsolatok romlása ugyanis Moszkvának is sok kárt okoz, és a jelenlegi helyzet egyik félnek sem jó - vélekedett Hegedűs Tamás.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com